Így ünnepelték Csíkszeredában a magyar költészet napját

A szerző felvételeiSzavalóversennyel, versmondó flashmobbal ünnepelték Csíkszeredában a magyar költészet napját. A rendezvénysorozat hétfőn délután slam poetryvel és gálaműsorral zárul.

Pénteken hagyományos módon szavalóversennyel vette kezdetét az a programsorozat, amelynek keretében a magyar költészet napját ünnepelték Csíkszeredában. A három korosztályban mintegy 60 versenyzőt felvonultató megmérettetés a Kájoni János Megyei Könyvtárban zajlott. Az 5–8. osztályosok, a 9–12-es diákok és a 19 éven felüli felnőttek tolmácsolták Ady Endre, Arany János, Áprily Lajos, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula, Lászlóffy Aladár, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, illetve Zváda Péter, André Ferenc és Demény Péter verseit.

Hétfőn a Csíki Játékszín épülete elé várták a költészet kedvelőit, ahol a társulat színművészei közül 11-en szavaltak verseket. A magyar versírás egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából ezúttal Petőfi Sándor költeményeiből hangzott el egy csokorra való. Az előadást Boldizsár Szabolcs fuvolajátéka színesítette.

A színház épületében a Kájoni János Megyei Könyvtár kihelyezett részlege várta egész nap a könyvbarátokat, akik iskolai foglalkozások keretében és egyénileg is elmerülhettek egy-egy kötet olvasásában.

Délután folytatódnak a költészet napi események, 16 órától slam poetry vetélkedőre várják a közönséget szintén a Csíki Játékszín előtti téren. Este 7 órától pedig  Levegőt! – címmel Bordás Attila, a Role zenekar és a Csíki Játékszín közös alkotását láthatják a nézők a Csíki Játékszín nagytermében. Közreműködnek a költészet napi szavalóverseny nyertes szavalói, Málnási Szabolcs (Málna), Fekete Zsolt, Zaiba Anikó, Stukkeres Pepa és a slam poetry nyertese.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?