Nem elég, hogy tiltott partit szerveztek, de még a lovat is behívták a buliba

Tetőfokára hágott a hangulat a Călărași megye Nana községben tartott házibuliban, ahol a házigazda még a lovát is behívta a nappaliba, mi több, az egyik résztvevő meg is akarta táncoltatni a jószágot – számolt be a Digi24.ro.

A társaság egyik tagja a Facebookon élőben közvetítette a születésnapi partit, így nagyon sokat osztották meg a videót – ez lett a szórakozók veszte, ugyanis a megyei rendőr-főkapitányság illetékeseinek a figyelmét sem kerülte el, és hivatalból lejárást indítottak.

A rendőrség közleményben jelezte, hogy sikerült azonosítani a mulatozókat: a nyolc, 25 és 46 év közötti férfire összesen 21 500 lejnyi pénzbírságot róttak ki, részint az állatvédelmi normák megsértése miatt, másrészt meg azért, mert a koronavírus-járvány ellen elrendelt, érvényben lévő hatósági intézkedések szerint tilos magánrendezvényeket tartani, beleértve a születésnapokat is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hozzátették, hogy az állatnak – amelyiket étellel és itallal is kínáltak – nem esett baja.

Kapcsolódók

Kimaradt?