Abszurd feltételek mellett nevetséges összegeket folyósít a kormány fűtéstámogatás címén

Havi 85 lejes támogatás jár azon háromtagú, gázzal fűtő családoknak, ahol mindkét szülőt minimálbérrel fizetik. Egy egyedülálló minimálbéres 35 lejt kaphat. Ez aztán a szociális védőháló!

Tovább nőtt idén a fűtéstámogatást igénylők száma az erdélyi városokban. A sepsiszentgyörgyi városháza szociális irodája november folyamán 1413 család vagy egyedülálló személy igénylését fogadta el. Ez közel 18 százalékos növekedés 2021 novemberéhez képest, amikor 1200 igénylést adtak le.Fotó: Kovács Zsolt

Bálint Tünde, a városháza illetékes munkatárásnak elmondása szerint az elmúlt hetekben mintegy 2000-en érdeklődtek a fűtéstámogatás iránt, ám több száz személyt kénytelenek voltak visszautasítani, mivel a legtöbb esetben az derült ki, hogy jövedelmük alapján ugyan kaphatnának fűtéstámogatást, ám nem vették figyelembe, hogy nem lehet tulajdonukban 10 évesnél fiatalabb autó, vagy több jármű, illetve kizáró jellegű az is, ha több lakásban van résztulajdonuk.

Ha a támogatási időszakban a segélyezett család valamelyik tagjának változik a jövedelme vagy vagyoni helyzete, azt öt napon belül jelenteni kell. A polgármesteri hivatal szociális irodájának dolgozói ugyanakkor szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is végeznek az igénylők körében, és ha bebizonyosodik, hogy hamis adatok alapján kérték a támogatást, akkor a pénzt visszafizettetik velük.  

Székelyudvarhelyen 935 igénylést iktattak, szemben az egy évvel korábbi 810-zel, ami 15 százalékos növekedésnek felel meg. Az önkormányzat illetékesei 879 kérvényt hagytak jóvá. 450 személy gázfűtésre, 213 távhőre, 190 fafűtésre, 25 pedig villanyárammal való fűtésre kap támogatást.

Marosvásárhelyen nagyobb arányban, 23 százalékkal nőtt az igénylések száma. Tavaly novemberben 1436 támogatási kérelmet adtak le az önkormányzatnál, idén azonban már 1772-t, melyek közül 1585 esetben találták jogosnak az igényt az önkormányzat munkatársai.

Nagyváradon 28 százalékkal emelkedett az igénylések száma. 2021 novemberében 1544 kérelmet iktattak, míg idén 1981 igénylés érkezett. Kolozsváron a kérvények száma 19 százalékkal nőtt, tavaly 1842 volt belőlük, idén novemberben pedig 2200-t adtak le.

Ez most komoly?

Annak ellenére, hogy az éves infláció mértéke meghaladja a 15 százalékot, egy sor alapélelmiszer esetében pedig ennél is nagyobb, a jogosultsági feltételek nem változtak tavaly óta. Tehát a kormány és a parlament tagjai szerint továbbra sem indokolt, hogy teljes mértékben megtérítsék a fűtési költségeket a családoknak, illetve az egyedülálló személyeknek, ha egy főre eső havi bevételük meghaladja a 200 lejt. 320 lej/fős jövedelemig a távfűtés árának 90 százalékát térítik meg nekik, míg ha fával vagy gázzal fűtenek 288, illetve 225 lejt kapnak, az esetleg fennmaradó összeget meg gazdálkodják ki a saját pénzükből.

A Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium év eleji tájékoztatása szerint Romániában 1,9 millió munkavállalót fizetnek minimálbérrel. Ez a szám azóta csökkenhetett, illetve az építőipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság esetében a minimálbér nem nettó 1524, hanem nettó 3 ezer lejt jelent.

Ezzel együtt biztosra vehető, hogy jelenleg 1 millió körül van azok száma, akik havi 1524 lejért dolgoznak. Ha egy minimálbéres egyedül él, akkor 10 százalékos fűtéstámogatásra jogosult, ami fafűtés esetén 32 lejt, gázfűtés esetében pedig 25 lejt jelent. Ehhez jön még havi 10 lej, ha az illető gázzal fűt, s 20 lej, ha fával. Az egyedülálló minimálbéresnek tehát havi kb. 1560 lejből kell boldogulnia a fűtési szezonban úgy, hogy 1 liter étolaj ára 10 lejnél kezdődik, 1 kg cukoré 6 lejnél, egy vajé pedig 10 lejnél, míg 1 kg liszt átlagára 5 lej körül van.

Nem tűnik kevésbé abszurdnak a fűtéstámogatás rendszere, ha egy olyan egy gyerekes család helyzetét vizsgáljuk, ahol mindkét szülőt minimálbérrel fizetik. Ez esetben, a 243 lej gyerekpénzzel együtt, a havi jövedelmük 3291 lej, vagyis 1097 lej jut a család egy-egy tagjára. A jelenlegi szabályozás szerint ők 30 százalékos támogatásra jogosultak, amennyiben távfűtést használnak, 75 lejt kapnak, ha gázzal, s 96 lejt, ha fával fűtenek, amihez hozzájön még 10, illetve 20 lej, miközben egy kétszobás lakás havi fűtési költsége az idei szezonban 300-400 lej.

Az, hogy havi 1097 lej/fős jövedelemből még nyáron is művészet megélni, valószínűleg nem fordult meg a törvényalkotók fejében, többségüknek elképzelése sem lehet arról, mennyi pénzből tengődnek emberek százezrei Romániában. A jelenlegi árak mellett fűtéstámogatásra olyan családok tízezreinek lenne még szüksége, melyek az aktuális szigorú feltételek mellett nem jogosult rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?