Sepsiszentgyörgyön négyszeresére nőtt a fűtéstámogatást igénylők száma

A tavalyihoz képest idén négyszer többen igényeltek fűtéspótlékot a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal szociális irodájában.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester tájékoztatása szerint mindeddig hozzávetőleg 1200 sepsiszentgyörgyi igényelt fűtéstámogatást, miközben az elmúlt télen összesen 345 háztartás kért fűtéspótlékot.

A jogosultak száma azt követően emelkedett meg, hogy az energiaárak elszabadulása miatt a törvényhozók megemelték a jogosultak jövedelemszintjének felső határát. Idén tehát azok a családok folyamodhatnak a pótlékért, akik esetében az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg az 1386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2053 lej. Tavaly még azok a családok kaphattak fűtéstámogatást, akiknél az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladta meg a 750 lejt.Illusztráció | A szerző felvétele

A fűtéstámogatás legtöbb öt hónapra – november 1. és jövő március 31. – közötti időszakra igényelhető. Ahhoz, hogy a teljes öt hónapos időszakra megkapják a támogatást, a kéréseket legkésőbb máig be kellett nyújtani a sepsiszentgyörgyi szociális igazgatóság székhelyén. Azok, akik november 22. után teszik le az iratcsomókat, csak a december és március közötti időszakra kaphatnak támogatást.

Ha a támogatási időszakban a segélyezett család valamelyik tagjának változik a jövedelme, azt öt napon belül jelenteni kell a polgármesteri hivatalnak. Az önkormányzatok ugyanakkor szociális ankétot is végeznek a jogosultak körében, és ha bebizonyosodik, hogy hamis adatok alapján igényelték a támogatást, az összeget visszafizettetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?