Támogatást kapnak a rászorulók Németországban a fűtés drágulása miatt

Fotó: PixabayA fűtési költség emelkedése miatt a leginkább rászoruló rétegeknek járó, egyszeri támogatás bevezetéséről fogadott el javaslatot a német szövetségi kormány szerdán.

A kormányülésen elfogadott és a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjesztett jogszabálytervezet alapján nagyjából kétmillióan, köztük nyugdíjasok, egyszülős családok és diákok kaphatnak segítséget a földgáz világpiaci árának robbanásszerű emelkedéséből fakadó drágulás ellensúlyozására.

A lakhatási támogatásban (Wohngeld) részesülők kétszemélyes háztartás esetén 175 eurót (63 ezer forint) kapnak, a háztartás harmadik tagjától fejenként további 35 euró jár, míg az egyedül élők 135 eurót kapnak. A felsőoktatásban és a szakképzésben állami támogatással - a havonta nagyjából 720 eurót jelentő, BAföG néven ismert juttatással - tanuló diákoknak 115 euró egyszeri támogatás jár fűtési költségre.

A tervek szerint a támogatásról szóló törvény június 1-jén lép hatályba, így minden jogosult megkaphatja a pénzt, mire megérkezik a 2021-2022-es fűtési szezonról szóló elszámoló számla.

A kormány tervezi a lakhatási támogatásra vagy képzési támogatásra nem jogosultak, és így az egyszeri fűtésdíj-hozzájárulástól elesők terheinek csökkentését is; az elképzelés szerint az év közepén minden fogyasztónál egységesen kivezetik a megújuló energiaforrások kiaknázásának ösztönzését szolgáló - az úgynevezett megújuló energia törvény (EEG) után EEG-járuléknak nevezett - díjat, amely a villamos energia árára rakódik, és az áramdíj 22 százalékát teszi ki.

A Verivox összehasonlító portál adatai szerint az energiaárak az utóbbi egy évben 35 százalékkal emelkedtek Németországban. Ez azt jelenti, hogy a német háztartásoknak miden korábbinál többet kell fizetniük a fűtésért, az áramért és az üzemanyagért.

Kapcsolódók

Kimaradt?