A vallásszabadság tordai kihirdetésének 458. évfordulóján Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban is megemlékezést, illetve ünnepi istentiszteletet tartottak. A történelmi egyházak – illetve a romániai muzulmán, valamint buddhista egyház – képviselőinek imája után az istentiszteleten Mátéfi Timea énlaki és Solymosi Alpár csíkszeredai unitárius lelkész végeztek szolgálatot.

Mátéfi Timea elmélkedésében megjegyezte, milyen természetnek tűnik, hogy ma így lehetnek együtt, a szélrózsa minden irányából érkezve, és ünnepelhetik Isten áldásával a vallásszabadságot, az unitárius egyház születését, az unitáriusságot, a vallási türelmet és toleranciát, az évszázados küzdelmek bukásaiból kovácsolt sikereket, felismeréseket, az emberi méltóságot.

„Mintha ez mindig és mindenhol ennyire magától értetődő lett volna, vagy az lenne akár ma. Talán soha nem volt teremtett gyermeked ennyire ellátott minden jóval, ennyire kipárnázott életű, érzékenyített, felvilágosult. Talán soha nem volt történelmi idő még, amikor ennyire rengeteg információ birtokában lehettünk volna, ekkora bőségben manapság, legalábbis a föld ezen pontján. És mégis, van, amihez nehéz felnőni az értelmen túl, érzelemmel, lélekben és szeretetben. Pont azokon a frekvenciákon, ahol Te érintesz meg, a hit hullámain” – fogalmazott az istentiszteletet felvezető imájában az énlaki lelkész.

Hozzátette, hogy néhány évtizeddel ezelőtt nem volt magától értetődő, hogy nő beszélt a szószékről, szólította meg Istent. Ahogy néhány évszázaddal ezelőtt az sem volt magától értetődő, hogy a kincses városban „más religiók is teret kaphatnak az egyetemes mellett”.

Solymosi Alpár csíkszeredai lelkész elmélkedésében kifejtette, hogy „ma a vízkeresztség után tűzkeresztséget is kapunk ebben a templomban”, mert a keresztény kultúrkörben nem rég emlékeztek a madéfalvi veszedelemre és a nagyenyedi vérengzésre.

„Akkor igazán szép egy ünnep, ha nemcsak historikus, hanem perspektivikus is mindnyájunk számára. (…) Ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg Isten országát. Olyan szép ez a jézusi üzenet, mert elgondolkodtat, hogy megtettünk az életünk során egy bizonyos utat, de mi az, ami ezután következik? Minek a jegyében is éljük meg az elkövetkezendő napokat? Ez a mai ünnepünk nagyon jó nyitánya az egyházi évünknek, mert meghív bennünket egy belső szobába, Jézus belső szobájába” – mondta a Csíkszeredában szolgáló lelkész, aki a továbbiakban Nikodémus bibiliai példáján keresztül beszélt a hitről.

Idén második alkalommal adták át a János Zsigmond-díjat, amelyet dr. Balázs Mihály irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora vehetett át, aki sokat tett az unitárius eszmetörténet és egyház kutatásáért. A díjazottat dr. Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet rektora méltatta.

Mint Kovács István püspök a díj átadását megelőzően emlékeztetett, a Magyar Unitárius Egyház János Zsigmond-díja olyan elismerés, amellyel azokat a személyeket jutalmazzák, akik kiemelkedő támogatói az egyháznak. A díj nem csak a díjazottnak az unitárius egyház iránti hűségét és elkötelezettségét ismeri el, hanem azon erőfeszítéseit is, amelyeket az unitárius egyház fenntartásáért és közösségfejlesztéséért tett; a díjazottnak kiemelkedő szerepe van az egyházunk szellemi és épített örökségének megőrzésében és fejlesztésében, vagy unitárius értékek népszerűsítésében és terjesztésében.

Dr. Balázs Mihály a díj átvétele után kifejezte háláját, hogy nem unitárius vallású és nem erdélyi származású emberként tüntették ki. Mint mondta, mégis úgy érzi, megvan ennek a legitimitása, hiszen minden bizonnyal felvidéki ősei is az egyetlen unitárius magyar király, János Zsigmond alattvalói voltak.

A kolozsvári ünnepségen Nicușor Dan államfő üzenetét is felolvasták. A tordai vallásszabadság kihirdetésének jelentőségét abban látta, hogy egy emblematikus vallási együttélés alapjait fektették le, ami Erdély és Európa számára egyaránt jelentős mozzanat volt. A hitbéli dimenzióján túl, a vallásügyi határozat a közös felelősségvállalás vízióját is jelenti, amelyben a változatosságot a szolidaritás, a stabilitás, a bizalom és a társadalmi béke alapjaként határozták meg – üzente az államfő. Az elnöki üzenet tolmácsolása után köszöntőt mondott dr. Ciprian-Vasile Olinici, Románia Egyházügyi Államtitkárságát vezető államtitkár is.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a vallásszabadság ünnepén nemcsak egy történelmi eseményre emlékezik a közösség, hanem arra a kérdésre keresik a választ, amely minden nemzedék számára újra és újra elhangzik: hogyan kell és lehet együtt élni úgy, hogy közben nem adjuk fel hitünket, lelkiismeretünket és az emberi méltóságunkat?

„A határozat abból a tapasztalatból indult ki, hogy templomaink egymás mellett állnak, és ez így van rendjén. Ismerjük egymás ünnepeit, szokásait, hagyományait. A különbözőség nem rendellenesség, hanem az együttélés természetes állapot. A tordai országgyűlés bátor politikai döntést hozott, mert korlátot szabott a hatalomnak. Kimondta, hogy van egy tér, ahová az állam nem kell, hogy belépjen” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor végezetül elmondta, hogy Erdély vallásszabadsága lezárt fejezetnek tűnik néha, de igazából jelen idejű, egy döntés, amelyet minden nemzedéknek újra és újra meg kell erősítenie. „Adja Isten, hogy legyen bennünk bölcsesség az örökséghez, alázat a különbözőséghez, és bátorság ahhoz, hogy a szabadságot ne csak ünnepeljük, hanem meg is tartsuk” – zárta gondolatait.

Ezek után dr. Yoshinori Shinohara buddhista lelkész, a Religions for Peace nemzetközi szervezet japán főtitkára mondott köszöntőbeszédet.

Végezetül Kovács István püspök szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, fontos a tiszta számvetés, a múltba nézés, hogy megértsük múltunkat, önmagunkat és a jelenben küldetésünkre, hivatásunkra ismerjünk. „Engedjünk közel hozzánk őket, ott, a múltban az erdélyi rendeket, János Zsigmondot, Dávid Ferencet nem valami mindent felforgató szabadságvágy, világtörténelmi rendbontás motiválásával, hanem az Isten iránti hit és a szeretet felelőssége kényszerítésében, amely belekényszerítette őket Erdélynek az egyedüli megmaradást ígérő útjába, a vallásszabadság vállalásába, kimondásába és önkorlátozásába” – mutatott rá az unitárius püspök.

Meglátása szerint az erdélyi rendek tudtak helyesen dönteni, tudták a szabadság önkorlátozó felelősségét magukra ölteni, és ezzel az életet választották. Vannak-e ma elég erős hangú, felelős Dávid Ferencek, törvényhozók, János Zsigmondhoz hasonló államférfiak, akik a felelős szeretet által a létbizonyság falansztere helyett, a világégés veszedelme helyett a szabadon választott küldetés vállalása által a megmaradás biztonságát jelentik? – tette fel a kérdést Kovács István.

„Járjuk az utat, azt az utat, amely a küldetésünk, amit Kárpáti Tibor szavai zsongatnak a lelkemben: »bontani a merev válaszfalakat, és helyettük hidakat építeni«. Átlépni árkot, göröngyöt, és az embernek szórni gyöngyöt. Ébredni küldetésünkre. (…) Hisszük, hogy az úton vagyunk, és ezen az úton nincs más megoldás, mint újszerűen a régi fundamentumon állva járjuk a szeretet útját egymás felé” – fogalmazott a beszéde utolsó részében a püspök.  

Az ünnepi alkalom koszorúzással zárult Dávid Ferenc szobránál, ahol Farkas Emőd főgondnok mondott beszédet.