A szecesszió világnapjára készül Nagyvárad
Koncertekkel, városnéző sétákkal, előadásokkal, alkotóműhelyekkel és látványos fényinstallációkkal készül Nagyvárad a szecesszió világnapjára.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage) szerdai tájékoztatója alapján a június 8-án esedékes világnap idei témája a szín lesz.
Ennek szellemében 22 órától hajnali 1 óráig a városközpont több épülete látványos fényinstallációk révén kell életre. Fényjátékok és fényinstallációk láthatóak majd a Kossuth (ma Independenței) téren található új galériánál, az Adorján házakon, az Apolló, a Stern és a Moskovits palotákon, valamint az Ady Endre Elméleti Líceum bejáratánál. Interaktív installációkkal készülnek a Poynár háznál, a Bazárépületnél, az egykori takarékpénztárnál és a Park szálloda homlokzatán is. Installációk természetesen a Szent László téren is lesznek, ahogyan a többi helyszínen, úgy ott is tematizált alkotásokat vetítenek.
Benépesül a Darvas-La Roche ház
A Darvas-La Roche ház konferenciatermében 16 órától Zuh Deodáth, az alapítvány muzeológusa tart előadást Eklektikus szecesszió? Stíluskeveredés a századfordulón címmel, míg 18 órától az első emeleti télikertben Guillaume Slizewicz brüsszeli művész All I Can See Are Ghosts című kerámia-installációjából összeállított kiállítást nyitják meg. Az alkotó a Szecessziós Hálózat projektjének keretében két hetet töltött Nagyváradon rezidens művészként. Guillaume Slizewicz személyesen mutatja be munkáit és egy nyilvános beszélgetésen is részt vesz, 18:30-kor – derült ki a közleményből.
Ugyancsak a Darvas-La Roche házban lesznek alkotóműhelyek. Vinicius Leș vezetésével kerámiaműhelyt szerveznek 10 és 18 óra között az udvaron, de festőműhely is lesz 16 és 19 óra között Alexandra Comanici vezetésével. Ezen előzetes feliratkozás nyomán lehet részt venni, akárcsak Mara Vida gyerekeknek szánt műhelyén. Azt az alagsorban szervezik 11 és 13 óra között, és üvegablakok színes fóliából a témája.
Városnézésre invitálnak
A helyiek és a turisták egyaránt felfedezhetik majd Nagyváradot idegenvezető segítségével. A séták a Fekete Sas palota elől indulnak. Magyar nyelvű idegenvezetés 12 órától lesz, az angol nyelvű 15 órától, a többi román nyelvű. Erre szintén előzetesen fel kell iratkozni.
A Fekete Sas palota belsejében két rendkívüli sétát szerveznek 11:30-kor és 13:00-kor (gyülekező a passzázs kupolája alatt 11:15-kor, illetve 12.45-kor), míg Remus Toderici fotográfus a Fekete Sas palotában 15:00, 17:00 és 19:00 órakor a fotózás szerelmeseit vezeti körbe.
Dzsessz és acapella
A Nagyváradi Állami Filharmónia kórusa két acapella koncerttel készül Szín és ritmus címmel a Kolozsváry Ház erkélyén (Iosif Vulcan és Fő utca sarka) 13:00 és 18:00 órától.
Este 9 órakor a színház mögötti téren egy világhírű brit énekesnő, Emma Smith lép színpadra különleges dzsesszkoncerttel. Emma Smith korábban olyan művészekkel lépett fel, mint Michael Bublé, a Quincy Jones Orchestra, Jeff Goldblum, Bobby McFerrin & Gregory Porter, valamint az amerikai Postmodern Jukebox.
Ha kíváncsi vagy a nagyváradi Fekete Sas palota történetére, nézd meg az alábbi videót!
CSAK SAJÁT