Szecessziós palotába költözött a Korrupcióellenes Ügyészség

A kormány 6,8 millió lejt költött azért, hogy a DNA nagyváradi munkatársai kedvvel járjanak dolgozni.

Új székhelye van a Nagyváradi Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA). Az intézmény a Fő (Republicii) utca egyik patinás épületébe, az Apolló palotába költözött.Fotó: Facebook/Ilie Bolojan

A bérháznak készült szecessziós épület korábban teljes egészében az önkormányzat tulajdonában volt, lakások és nagyváradi képzőművészek által használt műtermek voltak benne. Az ingatlant néhány éve újították fel.

A DNA az épület első emeletét foglalja el, mely 2016-ban, kormányrendelet révén került a tulajdonába. A teljes felújítás, a bebútorozással egyetemben 6,8 millió lejbe került.

„Tekintettel a munkánk természetére, fontos, hogy az emberek megfelelő erőforrásokkal rendelkezzenek és kedvvel jöjjenek dolgozni” – indokolta Marius Voineag, a DNA főügyésze a tekintélyes értékű beruházást az átadási ünnepségen.

A Fő utca és a Szaniszló (Mihai Eminescu) utca sarkán álló Apolló palota volt az egyetlen századfordulós bérház Nagyváradon, mely nem magánkezdeményezésből jött létre, építtetője a városi tanács volt. Ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte, az az építész, akinek a munkássága leginkább meghatározta a városközpont arculatát a XX. század bő első évtizedében. Ez az épület volt ifj. Rimanóczy Kálmán utolsó munkája.

Kapcsolódók

Kimaradt?