A koronavírus elleni védettség igazolásával lehet majd belépni a kolozsvári Ószerre

Hosszú hónapok után után június elsején ismét megnyílhat a kolozsvári ócskapiac, az Ószer, azonban a kereskedők és a látogatók is csak a koronavírus elleni védettségük igazolása után léphetnek majd be, jelentette be Emil Boc polgármester.

Az elöljáró már korábban is nyilatkozott arról, hogy júniustól megnyitna az Ószer a Bobâlna utcában.

Csütörtökön a Napoca FM-nek adott interjúban beszélt arról, hogy több mint valószínű, hogy azokat engedik majd be a vásár területére, akik a következő három kategória valamelyikébe sorolhatóak:

  • legalább tíz napja megkapták a vakcina második dózisát
  • fel tudnak mutatni egy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet
  • orvosi igazolásuk van arról, hogy átestek a COVID-19-en

Boc szerint fontolgatják azt is, hogy a helyszínen lehetővé tegyék a gyors antigen-tesztek elvégzését.

A polgármester hozzátette, hogy a kereskedőknek és a vásárlóknak is az oltás lenne a legegyszerűbb megoldás.

(Címlapfotó: Antal Erika)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?