Vasárnap délben a Németi-templomban tartott istentisztelet részeként, illetve azt követően emlékeztek meg a 80. éve a Don-kanyarban bekövetkezett tragédiára és annak hőseire.

Hagyomány Szatmárnémetiben, hogy minden év januárjában a Németi Református Templomban emlékeznek meg a doni katasztrófa hőseiről. A Szent István Kör és a Szatmári RMDSZ által szervezett megemlékezés része a vasárnapi istentiszteletnek, melyet követően az emlékezők a templomkertben található emlékműnél is elhelyezik az emlékezés koszorúit.

Ez alkalommal az istentiszteleten az egykori esperes, Sipos Miklós hirdetett igét. A 80 éves évforduló és a minket ma is körülvevő kétségbeejtő jelenségek kapcsán elmondta: „Isten azt akarja, hogy legyen a szívünkben reménység. Aki Istenben hisz, az mindent túlél, a földi életet is” – mondta. „Jó lenne, ha a reménység leszivárogna a szívek mélyére, a hétköznapokban is velünk lenne minden nap. 2023-ban minden területen nehezebb lesz az élet, de Isten maradandó reménységet ad nekünk” – fűzte hozzá.

A prédikációt követően Szakály Sándor budapesti történész lépett az ünneplők elé. Nem részletezte a tragédiát, hiszen a történelemkönyvekből mindenki jól ismeri a 2. Magyar hadsereg szomorú történetét, mely során a második világháborúban több tízezren haltak meg a Don folyónál, az orosz erők feltartóztatásakor. Mint kiderült, őt közvetve érintették az események: nagyapja testvérét 25 évesen vezényelték ki a frontra, ahonnan már nem tért vissza, ő az eltűnt rokon után kapta a Sándor nevet.

A történész kitért arra, hogy akkoriban Magyarország lakosságának 20 százaléka nem magyar volt, ennek megfelelően más nemzetiségek képviselői is voltak szolgálatban, tehát őket is érintette a katasztrófa. Az eredeti tervek szerint a teljes magyar hadsereget kivezényelték volna a frontra, ám a hadügyi szakemberek jól alkudoztak a németekkel és csak 200 ezer katona került az oroszokkal szembe. A jelszó pedig az volt „Takarékoskodni kell a magyar vérrel”. Ezt nem sikerült tartani, 1943 január 1-je és 1943 áprilisa között pedig az orosz túlerővel folytatott harcokat követően 42 ezren tűntek el vagy haltak meg, 28 ezren sebesültként tértek haza Magyarországra, 26 ezren szovjet hadifoglyok lettek – és sokan nem élték túl a fogolytáborok borzalmait.

Szakály hangsúlyozta: az 1950-es, 1960-as években megkérdőjelezték a Don-kanyarban elesettek hősiességét. Pedig ők hősök voltak, akik áldozatukkal sok más katonát mentettek meg. Nem vesztették el becsületüket, hősi halottakká váltak, akikre a mai napig – és mindörökké emlékezni kell.

A történelmi előadást követően a résztvevők – politikusok, civil szervezetek képviselői, magánszemélyek – koszorúzták meg a doni hősök emlékművét.