A MAKOSZ mögé állt Európa is: nemzetközi támogatással tiltakoznak az ösztöndíjak csökkentése ellen

Az Európai Középiskolás Szervezetek Szövetsége (OBESSU) is a romániai ösztöndíjak csökkentése ellen szólalt fel, támogatva a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Román Országos Diáktanács (CNE) tiltakozó akcióit. A MAKOSZ külügyi referense a Maszolnak elmondta, még a válságkezelési intézkedések nyilvánosságra hozatala előtt egyeztetésre hívták a diákszervezeteket a minisztériumba, közölték, mi következik, és hogy ebből nem engednek. A diákok tüntetései azonban nem állnak le, ugyanakkor a MAKOSZ szerint az európai diákszervezetek szövetsége támogatásával igyekeznek nyomást gyakorolni a politikai vezetőkre, és számítanak a tanárok és szülők csatlakozására is.

„A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Román Országos Diáktanács (CNE) az Organising Bureau of European School Student Unions (OBESSU) támogatásával ellenszegül minden olyan döntésnek, ami az ösztöndíjak csökkentéséhez vezethet. Úgy gondoljuk, hogy az előző években történt keretbővítés jó irányt mutatott a romániai oktatásban. Hozzájárult az oktatáshoz való egyenlő mértékű hozzáféréshez, illetve valódi ösztönzési eszközként működött annak érdekében, hogy a diákok eredményesebben tanuljanak. Számunkra az, hogy a kormány az oktatáshoz nyúl a fennálló helyzetben azt jelzi, hogy ez a számunkra legfontosabb terület már nem élvez akkora prioritást az ország vezetése szemében” – áll a MAKOSZ közleményében, amelyet szerkesztőségükhöz is eljuttatott.

Múlt hét óta tüntetnek a diákok a kormány azon szándéka ellen, hogy megszüntesse az érdemösztöndíjakat. | Fotó: Agerpres

Csökkenhet a továbbtanulás esélye

Mint ismert országszerte több városban tüntetések kezdődtek múlt csütörtökön amiatt, mert a kormány csökkenteni akarja az ösztöndíjra jogosultak körét, illetve a juttatás összegét, azáltal, hogy az ösztöndíjak ezentúl nem a bruttó, hanem a nettó minimálbérhez lesznek viszonyítva.

Mint megírtuk, Daniel David oktatási miniszter múlt héten azt mondta: „az ösztöndíjaknak az utóbbi években végbement látványos emelése fenntarthatatlan. Európában nálunk van az egyik legbőkezűbb ösztöndíjrendszer, pedig nem vagyunk gazdasági nagyhatalom, és az sem bizonyosodott be, hogy ez a rendszer hatékony" – magyarázta a miniszter, hozzátéve, hogy Románia 7 milliárd lejt költ évente ösztöndíjakra a közoktatásban és felsőoktatásban. David szerint a sokféle ösztöndíjtípus közül kettőt hagynak meg: egy szociális- és egy érdemalapú ösztöndíjat, ez utóbbit viszont az osztály tanulóinak legfeljebb 15 százaléka kaphatja meg, ha tanulmányi átlaguk meghaladja a 9-est.

A MAKOSZ ezzel szemben úgy gondolja, hogy „a 2023-as szintre való visszatérés egy hátrafele tett lépés egy egyenlő esélyeket fontosnak tartó és fejlett oktatás felé vezető úton. A csökkentés következtében sok közepes vagy átlagos helyzetű diák ösztöndíj nélkül marad, és elveszítheti a motivációját. Továbbá az iskolaelhagyás is növekedhet, mivel sok családnak az ösztöndíj konkrét anyagi támogatás, aminek köszönhetően a gyereknek megvan a lehetősége iskolába járni. Ha nem is az iskolaelhagyás, a továbbtanulás esélye még inkább csökkenhet emiatt. Ezek főleg a hátrányos helyzetű térségben tanuló diákokra érvényesek”.

Nem is nagyvonalú a romániai ösztöndíjrendszer

A diákszervezet felhívja a figyelmet arra is, hogy „megvizsgálva az Európai Unió országainak tanrendszerét, a romániai ösztöndíj szerepe kisebb”.

„A nyugati országokban az állam más formában biztosítja az esélyegyenlőséget (pl. iskolai ebéd, szállítás, digitális eszközök). Emellett Románia GDP-arányosan még mindig kevesebbet költ oktatásra, mint az EU-átlag. A mostani változtatások pedig még távolabb viszik Romániát az uniós standardtól” – mutatnak rá.

Utcára vonultak az egyetemi hallgatók múlt héten. | Fotó: Agerpres

Kiemelik, az Európai Középiskolás Szervezetek Szövetsége (OBESSU) – az európai országos diáktanácsok ernyőszervezete, amely európai szinten harcol a diákok jogaiért és érdekeiért – „támogatja a MAKOSZ és CNE által megfogalmazott álláspontot, és tiltakozik a romániai ösztöndíjak csökkentése ellen”.

Szülők és tanárok is csatlakozzanak

Az Európai Középiskolás Szervezetek Szövetsége (OBESSU) Sürgősségi indítvány a román kormány új programjában javasolt ösztöndíjrendszeri irányelvekről című közleményében ítéli el a román kormány szándékait az ösztöndíjrendszerrel, csatlakozva a hazai diákszervezetekhez, és várható negatív közetkeményeket hangsúlyozza. 

„Felhívással fordulunk a tanárokhoz és a szülőkhöz – akik ismerik az oktatási rendszer valóságát –, hogy csatlakozzanak hozzánk” – mozgósítanak közleményükben. Azt is jelezték, hogy a minisztérium által szervezett konzultációk a diákokkal csak formálisak voltak, javaslataikat figyelmen kívül hagyták, a találkozó párbeszéd helyett vádaskodásba torkollott.

Konzultáció: ebben nem lesz kompromisszum

Az említett találkozó a diákok képviselői és a minisztérium között pár nappal a kormányprogram közzététele előtt került sor, és „egy előzetes egyeztetés kellett volna legyen” a diákok és a politikusok között – mondta el a Maszolnak Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense.

A találkozón nem vett részt a MAKOSZ, de előtte egyeztettek róla a Román Országos Diáktanáccsal, „hogy a magyar diákok érdekei is legyenek képviselve”, tette hozzá. Úgy tudja, a beszélgetésen „az országos diáktanács képviselőivel közölték, hogy mik a tervek, amire a diákok azt válaszolták, hogy ők ezzel nem értenek egyet”. Hozzátette, a beszámolók alapján ezek után a diákoknak adott válasz lényege az volt, hogy „egyetértenek vagy sem, ebben nem lesz kompromisszum”.

Hogy mit lépnek a továbbiakban – erre a kérdésre Kassay elmondta, a tüntetések folytatódnak, és arra buzdítják a diákokat, hogy vegyenek részt rajtuk.

„Ezenkívül az európai diáktanácstól indítványával is igyekszünk nyomást gyakorolni a kormányra, és reméljük, hogy egy idő után kénytelennek lesznek kompromisszmuot kötni velünk. Emellett szeretnénk elérni, hogy a tanárok és a szülők is beálljanak mögénk” – sorolta Kassay Ákos, a diákszövetség külügyi referense.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?