A CFR kivonja a forgalomból a galaci balesetet okozó mozdonyhoz hasonló járműveket

A Román Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, kivonják a forgalomból azokat a mozdonyokat, amelyek műszakilag megegyeznek a szombati halálos vonatbalesetet okozó mozdonyokéval. A CFR több mint 20 ilyen típusú járművet üzemeltet.

Mint ismert, szombat este a galaci pályaudvaron egy vasutas meghalt, két társa és egy utas pedig megsérült, amikor egy mozdony nagy sebességgel nekiütközött annak a vasúti szerelvénynek, amelyikre rá akarták csatlakoztatni.

Fotó: Katasztrófavédelmi felügyelőség

A rendőrség szerint a mozdony fékrendszere hibásodott meg, azért rohant neki a szerelvénynek. Vasárnap reggeli tájékoztatás szerint a mozdony sebességmérő órája 75 km/h-nál akadt meg az ütközéskor. A mozdonyvezető elmondása szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fék nem működött.

Rövid időn belül ez volt a második vonatbaleset. Március 13-án 12 utas megsérült, közülük négy kórházba került, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Roșiorii de Vede térségében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő, gépkocsikat szállító tehervonatba. A nyomozás még nem zárult le, de az első adatok szerint a ráfutásos baleset azért következett be, mert a mozdonyvezető nem állt meg a tilos jelzésnél, csak lassított, azt remélve, hogy felszabadul előtte a pálya, amíg az állomáshoz ér.

Egyébként a CFR marosvásárhelyi központjának szakemberei azt állítják, a Marosvásárhelyen használt mozdonyok már régen elavultak. A CFR vezetősége szerint legalább 100 új mozdonyra lenne szükség: Marosvásárhelyen már évek óta nem javították azokat, az összeset le kellene cserélni.

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?