Elloptak három hattyút Marosvásárhelyen – éhes lehetett a tolvaj

Három hattyú tűnt el a marosvásárhelyi Milvus Madártani és Természetvédelmi csoport állatmenhelyéről. Az ügyben minősített lopás megalapozott gyanújával nyomoz a rendőrség – számolt be kedden az Erdély Televízió.

A Maros megyei rendőrség közlése szerint tájékán ismeretlen tettesek átmászva a kerítésen betörtek a Vadon élő állatok rehabilitációs központjának ingatlanjába, és elloptak három hattyút. Az ügyben bűnvádi eljárás indult minősített lopás megalapozott gyanújával.

Papp Tamás, a Milvus Csoport vezetője közölte: váratlanul és sokként érte őket ez a bűncselekmény. Mint mondta, a hattyúk értéke, más állatokéhoz hasonlóan felbecsülhetetlen. A természetvédelmi törvény megállapíthatna egy eszmei értéket, ezt viszont elmulasztotta, ez nagy hiányosság – mondta a biológus. Egyedüli fogódzót a vadásztörvény nyújt.

„Hogyha valaki leorvvadássza, mert nem vadászható, akkor 270 eurónak megfelelő összeget kell büntetésként kifizessen egy hattyúért. Tehát ennyit meg lehet róla állapítani, de nyilván egy állatnak, egy élőlénynek az értékét meghatározni lehetetlen, s annak a munkának is az értékét, amennyir belefektettünk ennek a hat hattyúnak a megmentésébe. Végül hármat sikerült, és most ez a három eltűnt” – jelentette ki Papp Tamás.

Hozzátette, nem sok reményt fűz ahhoz, hogy a vízimadarak megkerüljenek, hiszen ha valaki díszmadárnak akarta volna ellopni, akkor nem valószínű, hogy három félig olajos madarat választott volna magának. Attól tart, hogy a hírhedt bécsi hattyúevés ismétlődött meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?