Tragumúra-ügy: két magyar szakembert alkalmaz Dorin Florea

Dorin Florea polgármester ígérete szerint a marosvásárhelyi városháza január folyamán alkalmazni fog egy magyar anyanyelvű kommunikációs szakembert, illetve egy tolmácsot is. Így akarják elkerülni a kínos „tragumúra-ügy” megismétlődését.

A hírt kedden Magyary Előd, a marosvásárhelyi RMDSZ önkormányzati frakciójának vezetője jelentette be a Vass Levente képviselővel, a városi RMDSZ elnökével és Kali Istvánnal, a városi RMDSZ ügyvezető elnökével közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Vass Leventével együtt tárgyaltak erről a marosvásárhelyi polgármesterrel.

Florea ígérete szerint a kommunikációs szakember dolga nemcsak annyi lesz, hogy lefordítsa a román szövegeket magyarra, hanem az is, hogy tájékoztassa a város lakóit valamennyi városházi igazgatóság munkájáról. Az RMDSZ javasolni is fog két szakembert a posztokra, de a versenyvizsgára nyilván mások is jelentkezhetnek.

A köztéri szilveszteri mulatságra szóló meghívó szerencsétlenre sikeredett magyar fordítása kapcsán Kali István elmondta: az első perctől egyértelmű volt az RMDSZ számára, hogy a legrosszabb, amit a „tragumúrák” ügy kapcsán tenni lehet, az az, hogy csak felháborodnak. Vass Levente hozzáfűzte: az RMDSZ nem tud minden esetben azonnal lépni, de ez nem azt jelenti, hogy nem követik az ilyen ügyeket, és nem dolgoznak például a helytelenül írt magyar utcanévtáblák kijavításán.

Vass megjegyezte: nagyon nehéz olyan tolmácsot találni, aki ne rettenne vissza a jogi szakszavaktól, de remélik, sikerülni fog. „Az év végi eset groteszk, de lehetőséget teremtett arra, hogy bemenjünk a polgármesterhez, és azt mondjuk, hogy nekünk most megoldással kell kijönnünk” – tette hozzá.

Átláthatóbb finanszírozás civil szervezeteknek

Kali István a sajtótájékoztatón elmondta: a Közösséget építünk program jegyében tervezi az évet a marosvásárhelyi RMDSZ.  Elhangzott: az elmúlt években gyakran azzal szembesültek a kulturális és civil szervezetek, hogy több pénzt ígértek nekik a helyi költségvetésből, mint amennyi az év végén rendelkezésre állt, így sok esetben ezeket a szervezeteket nem támogatták vagy csak részleges támogatás nyújtottak nekik, annak ellenére, hogy ők benyújtották az elszámolásaikat.

A támogatások átláthatóságának és megszervezhetőségének érdekében a marosvásárhelyi RMDSZ az önkormányzati frakcióval egyeztetve úgy döntött, hogy idén a költségvetés megszavazását megelőzően arra kérik a civil szervezeteket, töltsék ki rendezvényeikkel kapcsolatosan az előre kidolgozott űrlapot.

Ezekből a rendezvényekből próbálnak egy olyan csomagot összeállítani, amit normatív támogatással, kiemelt rendezvényként kezelnek. A másik csoportot március-áprilisi pályázatoknál részesítik támogatásban.

Vass Levente hangsúlyozta: amellett, hogy így átláthatóbb lesz az évi költségvetés, elkerülhető lesz az is, hogy akár városon akár megyén belül egymásra tevődjenek programok. „Normatív támogatásba részesül minden olyan rendezvény, amely gazdasági, turisztikai, láthatósági hasznot hoz a városnak. Gondolok itt például a könyvvásárra vagy a Forgatagra”- magyarázta a politikus.

Az űrlapot január 19-ig kell eljuttatni az RMDSZ-hez, és tartalmaznia kell az események rövid leírását és költségvetését. Online is elérhető lesz a szervezet oldalán, de ki is szállítják az érdekelt szervezeteknek.                                                                                   

Kapcsolódók

Kimaradt?