FRISSÍTVE - Kanyaróhelyzet Csíksomlyón: a hatóságok szerint nincs ok pánikra

FRISSÍTÉS: Kilátogattunk kedden a csíksomlyói romatelepre, ahol megtudtuk: a közösség összes tagját beoltották már a kanyaró ellen is védettséget nyújtó három összetevőjű oltóanyaggal. Mint megtudtuk, a telep lakói idén is részt vesznek a búcsún, de Borboly Csaba megyei tanácselnök és Tar Gyöngyi, a közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint nincs járványveszély, ezért nincs ok pánikra. 

Mint korábban írtuk, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője, dr. Tar Gyöngyi hétfőn az javasolta, hogy azok a személyek, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen, ne vegyenek részt a pünkösdi csíksomlyói búcsún, ugyanis a térségben fertőzési gócpont van. A szakember tájékoztatása szerint a csíksomlyói negyedben a roma közösségben jelenleg több mint 20 megbetegedésről tudnak.

Az igazgatóság vezetője a Hargita megyei szülőknek is azt tanácsolja, hogy a búcsú előtt oltassák be gyerekeiket az első vagy második dózissal, ugyanis kapott a megye kétezer adag kanyaró elleni oltást, amely június végéig elegendő kellene hogy legyen. 

Tar Gyöngyi a Maszol kérdésére elmondta, hogy a korábban (még húsvét előtt) kialakult csíkmindszenti gócot sikerült felszámolni, a csíksomlyói gyermekeket pedig az elmúlt napokban oltották be, a fertőzés továbbadásának veszélye azonban továbbra is fennáll, a góc aktív.

A csíksomlyói romatelepen élők keddi helyszíni látogatásunk alkalmával megerősítették, hogy most már minden gyermek megkapta az oltást, az utolsó kicsiket hétfőn vitték be a közegészségügyi igazgatóság munkatársai a kórházba, hogy beadják nekik a vakcinát. A romák hozzátették, hogy a felnőttek korábban megkapták az oltásokat, mostanra a mintegy 200 fős telep valamennyi lakóját beoltották.

A helyszínen elbeszélgettünk a közösség tagjaival, akik készségesen mutatták be nekünk Zs.-t, akin tudomásuk szerint a legjobban látszik az egyébként már fakuló kanyarófertőzés nyoma. Határozottan kijelentették, hogy idén is részt vesznek a búcsún, ahol köztudottan a búcsús ágakat szokták árulni.

FRISSÍTÉS1: „Nincs ok pánikra, nincs járványveszély”

A csíksomlyói helyzetre reagálva Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közölte: a térségben nincs járványveszély. Az önkormányzat sajtóirodájának közlése szerint a politikus Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjével és Urbán Erik ferences szerzetessel a csíksomlyói búcsú egyik főszervezőjével is egyeztetett azállítólagos kanyaróveszélyről.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi szerint a roma közösségben valóban van egy gócpont, amelyet tematizál a média, de nincs szó járványról és nincs ok a pánikra. „Nincs járvány, a lakosság jelentős része be van oltva kanyaró ellen. Ugyanakkor a búcsú szervezésében semmilyen változást nem okoz és különleges járványtani intézkedésekre sincs szükség” – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.

A közegészségügyi szakember szerint csak arra figyelmeztettek, hogy egy gócpont van Csíksomlyón, de nincs ok a pánikra, hiszen a roma közösségben kialakult gócpontból a 18 fertőzött gyereket kórházban kezelik, a többi gyerek pedig megkapta az oltást. Ugyanakkor a szakember felhívja a figyelmet, hogy a nagy tömegek járványtani szempontból eleve veszélyt rejtenek, de a lakosság nagy része megkapta az oltást. Akik esetében nem lehet biztosra tudni, azoknak javasolt, hogy kerüljék a nagy tömegeket.

Urbán Erik ferences szerzetes szerint minden évben történnek sajnálatos esetek, és azt javasolják a zarándokoknak, hogy saját felelősségre, de vegyenek részt a búcsún. „Az előkészületek zavartalanul, rendben folynak, a pünkösdi búcsúra zarándokolókat szeretettel várjuk a kegyhelyre, amely elő van készítve az előző évekhez hasonlóan a nagyszámú zarándokcsoport fogadására – mondta a szerzetes. Urbán Erik és a megyei tanács elnöke szerint rémhírek nem szabhatnak gátat a pünkösd megünneplésének, amely az összmagyarság egyik legnagyobb eseménye.

Borboly Csaba továbbra is hangsúlyozza, hogy nem tesz jót a térségnek a hangulatkeltés, beárnyékolhatja a pünkösdi ünnepeket, ha a média a kanyarójárvánnyal riogat. „Nagyobb az esélye egy lábtörésnek, mint hogy valaki elkapja a kanyarót a csíksomlyói búcsún” – véli a megyeelnök.

FRISSÍTÉS2: Csak a be nem oltott személyek vannak veszélyben

Tar Gyöngyi portálunknak személyesen is megerősítette, hogy járványveszélytől nem kell tartani, csak azoknak nem javasolják a búcsún való részvételt, akik nem kapták meg az oltást. Mivel Magyarországon elég jó, mintegy 95 százalékos az oltottsági arány, illetve Hargita megyében az egyik legjobb Romániában, 80 százalék feletti, így nem kell járványveszélytől tartani.  

„Mindenki, akit beoltottak, nyugodtan elzarándokolhat Csíksomlyóra, mert őket nem fenyegeti a megbetegedés veszélye, eddig is ezt mondtuk. Viszont, akiknek valamilyen más betegség, például allergia miatt ellenjavallt az oltás beadása, illetve valamilyen mulasztás miatt nem kapta meg az oltást, azoknak továbbra sem javasoljuk, hogy ilyen nagy tömegbe ellátogassanak. Ez azoknak is szól, akik néhány hónapos babájukkal – akinek még nem adták be az oltást – látogatnának el Csíksomlyóra” – figyelmeztetett az egészségügyi igazgatóság vezetője.

Azt is tisztázta az igazgató, hogy a kanyaró lappangási ideje körülbelül 10 nap, ezalatt semmilyen jelet nem mutat a betegség, csak ezt követően jelennek meg a bőrön a betegségre jellemző kiütések, amelyek jelentkezése előtt, a lappangási idő utolsó hetében már tüsszentéssel, köhögéssel terjedhet a betegség. A kiütések megjelenése után pedig még két-három napig átadhatja a kórt a kanyaróval fertőzött személy. Azok a csíksomlyói roma gyermekek, akik még fertőzhetnek, jelenleg is kórházban vannak, és a búcsú idejéig nem engedik ki őket.

„Vannak olyan gyermekek, akiket már kiengedtünk, de ők már nem jelentenek veszélyt, hiszen átestek a betegségen, a kiütések gyógyulási ideje valamivel hosszabb. Egyébként óriási zsúfoltság van a kórházban, pontosan azért, mert minden gyermeket bevittünk, akiket csak találtunk. Tudni kell róluk, hogy a többségünknek nincs születési bizonyítványa, így nagyon nehéz nyilvántartani őket” – tette hozzá a szakember. 

Kapcsolódók

Kimaradt?