Vincze: együttes erővel kell kivédeni a közösség ellen irányuló támadásokat

Vincze Loránt, a FUEN elnöke szerint az RMDSZ jele alatt induló közös jelöltlista a közösség erejét és összetartását bizonyítja, és a lehető legjobb megoldás országos politikai súlyának megőrzésére.

„A romániai magyarság biztos jövőt kíván építeni szülőföldjén: ezért jogainak teljes körű elismerésére, esélyegyenlőségre, hivatalos magyar-nyelvhasználatra, közösségi intézményekre és azok igazgatására van szüksége. Céljainak eléréséhez azonban nem elegendő az elszántság és a világos program, erős parlamenti képviseletnek kell társulnia hozzá, amely többséget szerez a döntések mögé. A FUEN szolidaritásáról biztosítja Európa legnagyobb egy országban élő nemzeti közösségét, üdvözlöm az RMDSZ  jele alatt létrehozott közös magyar jelöltlistát. Ez a választás sorsdöntő az erdélyi magyarok számára, vasárnap miden leadott egyéni szavazat befektetés a közösség jövőjébe. Kérem az erdélyi magyarokat, menjenek el szavazni, és ezzel támogassák közös erdélyi terveink megvalósítását" – mutatott rá Vincze Loránt, a FUEN elnöke szerda délelőtt Marosvásárhelyen azt követően, hogy Péter Ferenc Maros megye tanácselnökével, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnökével és Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt elnökével találkozott.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a találkozón kitért a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetére: „a katolikus gimnázium működésének jogszerűségét vizsgáló ügyészségi eljárás is azt bizonyítja, hogy Romániában igen csak nagy gondok vannak a visszaszolgáltatással. A visszaszolgáltatási folyamat csak akkor zárul le, amikor újraindul az egyházi iskola, és annak jogszerűségét nem támadják sem a hatóságok, sem más csoportok.”

Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke úgy értékelte, az ilyen jellegű törekvések az egész romániai magyarság és ennek intézményrendszere ellen vannak, éppen ezért együttes erővel kell fellépni minden hazai és nemzetközi fórumon. „Elfogadhatatlan, hogy bizonytalanságban tartják a hatóságok a katolikus iskola diákjait és tanárait, miközben az RMDSZ jogászai szerint jogszerűen működik a tanintézet. Nem írhatja felül egy ügyészségi eljárás az anyanyelvi oktatást Romániában, amely alkotmány által biztosított jogunk. Nem lehet tollvonással megvonni az anyanyelven való tanuláshoz való hozzáférést. Idén már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk, ezért van szükség az összefogásra, egy erős magyar képviseletre.”

Péter Ferenc arra kérte Vincze Lorántot, a FUEN elnökét, hogy nemzetközi szinten is ismertesse az erdélyi magyar közösség ellen irányuló hatósági túlkapásokat.

„Akkor, amikor az RMDSZ és ennek ellenzéke összefog, azt mutatja, hogy komoly támadások érik magyar közösségünket. Össze kell fognunk és együttes erővel kell kivédenünk az ellenünk irányuló törekvéseket” – mutatott rá Biró Zsolt, az MPP elnöke, majd hozzátette, hogy a FUEN tagszervezetének képviselőjeként meggyőződése, hogy a magyar közösség számára fontos ügyekben, nemzetközi szinten csakis együttes erővel lehet fellépni. Biró Zsolt üdvözölte a FUEN azon döntését, hogy a jövő évi kongresszusát Kolozsváron szervezi: „ez egy kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk nemzetközi szinten a figyelmet az erdélyi magyar közösség problémáira.”

A FUEN elnöke üdvözölte a két romániai magyar tagszervezet, az RMDSZ és az MPP közti együttműködést. Véleménye szerint az RMDSZ jele alatt induló közös jelöltlista a közösség erejét és összetartását bizonyítja, és a lehető legjobb megoldás országos politikai súlyának megőrzésére.

Az őshonos kisebbségeket tömörítő szervezet határozottan támogatja a december 11-i választásokon induló RMDSZ-t, hiszen jórészt megújult, erős és jó szakembereket felvonultató jelöltlistára kéri a választók bizalmát, és olyan célokat és megoldásokat fogalmaztak meg a magyar közösség és egész Erdély számára, amelyek jól illeszkednek az európai keretbe, hiszen más uniós tagállamokban már beváltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?