Vásárhelyi Forgatag: sikerként könyvelték el a rendezvényt

Összességében jó volt az idei, a 4. Vásárhelyi Forgatag – nyilatkozta Portik Vilmos és Soós Zoltán, a rendezvény két főszervezője, akik szerint az eseménysorozatnak átlagosan napi 18-20 ezer látogatója volt, tehát a város lakosságának az egyharmadát sikerült valamelyik rendezvényre kivinni.

A 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, minden este megtelt a Sportcsarnok előtti tér forgatagozóval.

A rendezvény sikere többek közt az új helyszínnek is köszönhető, ugyanis kevesebb infrastrukturális problémával találkoztak a szervezők, annak köszönhetően, hogy a Vásárhelyi Forgatag központi helyszíne a Liget volt. Nyilván itt fordult meg a legtöbb ember is, hiszen itt kaptak helyet az olyan nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényrészek, mint a Családi Forgatag, a Civil Sarok, az EgészségForgatag, a kézműves vásár, valamint a zenei rendezvények is a Ligetben, vagy a Sportcsarnok előtti téren zajlottak. Harmadik éve, hogy díszvendége is van a forgatagnak, valamely testvérváros küldöttsége, amely bemutatja nevezetességeit, sajátosságait. Zalaegerszeg, majd Baja, az előző években, az idén Kecskemét volt a díszvendég. A népes kecskeméti csoport kitett magáért, számos rendezvénnyel – gyerekfoglalkozásokkal, színházi produkcióval, néptánc és népzene-előadással, kiállítással, tudományos értekezéssel, gasztronómiai bemutatóval – érkezett.

A Szféra leginkább a fiatalok és természetesen a kortárs művészetek tere volt az Aranykakas udvarán. Ott kétezer embert számláltak. A programok közül a Slam poetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert, a Vinterio Furniture bútorfelújító workshopja is nagy népszerűségnek örvendett, valamint a vasárnap este Riddim Colony koncertre telt meg igazán az Aranykakas udvara.

A Borudvar is külön helyszínen, külön programmal várta idén a közönséget. Öt borászat, valamint két borszaküzlet kínálta a borait, a több mint ötven féle nedű közt mindenki talált kedvére valót. A négy nap alatt 2082 poharat adtak ki a Borudvarban, a borfogyasztók 60 százalékban fehér bort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé és ugyanannyiban a vörös bor. A szervezők számításai szerint 3-4 ezer ember fordult meg a Forradalom utcai udvarban.

A Marosvásárhelyiek világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat kicsit együtt ünnepelni. A délelőtti pikniken, valamint az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből, vagy épp Amerikából érkezett haza nosztalgiázni.

A Forgatag ideje alatt minden nap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a megnyitó gálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a Világtalálkozó gálájára tértek be a marosvásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, míg délután nótaest csalogatta a közönséget.

Az újdonságok közt említhetjük az I. Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be. Az Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjaiból összeálló zsűri vakkóstolással, a szakmában ismert 20 pontos értékelési rendszer alapján 17 pálinkát aranyéremre, 27-et ezüstéremre és 21-et bronzéremre érdemesnek tartott. A Verseny Győztesét, illetve a 2016-os Forgatag Pálinkáját a 17 aranyérmes párlat közül újrakóstolással választották ki. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a székelyudvarhelyi Mátyás József fekete ribizli pálinkája nyerte.

A szokásos városismertető tematikus séták sem hiányoztak, az érdeklődőket egy-egy szakember, történész vezette végig és mutatta meg a vásárhelyieknek, azt, ami az adott témához, korhoz kapcsolódott. Barokk-, szecessziós, örmény- és általános, illetve Bethlen Gábor városát bemutató séta is volt ezekben a napokban. 

Soós Zoltán szerint ez volt eddig a legsikeresebb Vásárhelyi Forgatag. „Én nagyon jól éreztem magam” – mondta, hozzátéve azt is, hogy úgy látta, a közösség is díjazta az újításokat, örült az új helyszínnek. Bár jövőre érdemes lesz átgondolni bizonyos dolgokat, például a nagyszínpad elhelyezését, a terek jobb kihasználását.  Portik Vilmos a továbbiakban valamennyi véleményt, hozzászólást, megjegyzést szeretne górcső alá venni, a társszervezőkkel, partnerekkel is átbeszélni az eseményeket, levonni a következtetéseket, hogy az eddigi tévedések, hibák ne fordulhassanak elő a jövőben is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?