Leköszönő önkormányzati vezetőit díjazza az RMDSZ

„Példás önkormányzati vezető” oklevéllel köszöni meg az RMDSZ mintegy 40 leköszönő önkormányzati vezető munkáját, aki úgy döntött, hogy három mandátum után, 2016-ban visszavonul – közölte csütörtökön Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.

,,Településeink folyamatos fejlődését biztosították országszerte azok a polgármesterek és alpolgármesterek, akik több vezetői mandátummal a hátuk mögött jelentős szakmai és közigazgatási tapasztalatra tettek szert, ezt pedig közösségük javára fordították. Az ő tevékenységüket sokszorosan értékesnek tartjuk” – idézte a politikust az RMDSZ hírlevele.

Szerinte gyors, hatékony, a mindennapok problémáira reagáló megoldásokat leginkább az önkormányzatok nyújthatnak, huszonhat év alatt pedig bebizonyosodott, hogy a képviselet legbiztosabb alapját az önkormányzatiság jelenti. Az RMDSZ díjazottjai pedig mindannyian példázzák azt, hogy az erős önkormányzati jelenlét nemcsak politikai érdek, de a magyar közösség érdeke is.

,,Az újratervezés jegyében fontos, hogy tapasztalt, leköszönő településvezetőink helyébe fiatal, lelkes jelöltek kerüljenek. Az önkormányzatiság jövőjét illetően nem mellékes az sem, hogy a fiatalok az önkormányzati szakmát, köztisztviselői tevékenységet mennyire tekintik valós karrierlehetőségnek. Vonzóvá kell tenni számukra ezt a foglalkozást. Csupán így biztosítható a folyamatos megújulás és szakmaiság” – hangsúlyozta Ilyés Gyula.

Az elkövetkező hetekben az RMDSZ személyesen nyújtja át az elismerő oklevelet annak a mintegy 40 önkormányzati vezetőnek, aki úgy döntött, hogy három mandátum után, 2016-ban visszavonul.

Kapcsolódók

Kimaradt?