„Vissza akarjuk, vissza tudjuk szerezni Szatmárnémetit”

„Szatmárnémetit vissza akarjuk nyerni, vissza tudjuk szerezni. Magyar ember vezetheti ezt a várost, ha felismerjük ezt a fontos lehetőséget. 2016-ban Kereskényi Gábor győzelmét minden szatmárnémeti magyar embernek támogatnia kell, közösen kell akarnia a változást. Mindenki segítségére szükség lesz, és elsősorban azért, hogy a magyarság ismét itthon érezhesse magát ebben a városban” – mondta Kelemen Hunor az ünneplő hallgatóságának az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének 25. évfordulóján, csütörtökön.

Az elmúlt negyedszázad nem telt el hiába, mert ha a mostani állapotokat 1989 adventjéhez hasonlítjuk, amikor még senki nem sejtette, hogy néhány nap múlva megbukik a diktatúra, akkor fontos változásokkal számolhatunk – mutatott rá ünnepi beszédében a szövetségi elnök.„25 év után is áll a Szövetségünk, amely meghatározó tényező idehaza, a Kárpát-medencében pedig az egyetlen magyar szervezet, amely ez idő alatt nem változtatott nevet, jelet, célkitűzéseket, így sikerült megfelelnie a kihívásoknak. Köszönet ezért a két és fél évtizedért a szatmárnémeti magyar embereknek, akik éltették ezt a szervezetet, és hittek abban, hogy ez az a szövetség, amely értékeiket képviselni tudja” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen szerint ahhoz, hogy a következő 25 évben is meghatározó tényező lehessen, a magyarság érdekképviseletének országszerte fel kell ismernie az új kihívásokat. „Újratervezést hirdettünk tavasszal az RMDSZ kongresszusán. 2016-ban ez azt jelenti, hogy értékeinket úgy kell továbbvinnünk, javítanunk a hibáinkat, hogy a szatmárnémetiek továbbra is tudjanak hinni a Szövetségbe, és abban, hogy a magyarság a mi egyetlen szövetségesünk” – jelölte meg a jövő évi választások legfontosabb feladatát Kelemen Hunor.

Arra emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan olyan próbálkozás volt – Szatmárnémetitől Marosvásárhelyig –, amellyel megpróbálták megroppantani a „szövetség gerincét” azért, hogy elbizonytalanítsák a magyar közösséget. „Most is van olyan szándék, hogy megszüntessék, megbüntessék az RMDSZ-t, ezzel egyidőben pedig megpróbálnak békétlenséget kelteni magyarok és románok között. A többséget mi eddig is észérvekkel próbáltuk meggyőzni követeléseink jogosságáról, és a parlamentáris demokrácia eszközeit ezután sem fogjuk feladni” – szögezte le a szövetségi elnök.

Szatmárnémetit ismét magyar embernek kell vezetnie, hiszen tapasztalható, hogy még a románság egy jó része is visszasírja az egykori magyar polgármestert – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a jövő évi győzelemhez a közösség támogatása és azok összefogása is szükséges, akik néhány héttel ezelőtt még versenyeztek egymással.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármesterjelöltje beszédében arra emlékeztetett, hogy a szövetség 25 éve a demokrácia és jogállamiság útját választotta. „A folyamatosan jövő-menő politikai alakulatok között az RMDSZ negyedszázad alatt megőrizte azokat az értékeket, amelyeket alapítói megálmodtak. A közösségi jogok megszerzéséhez megvolt a kellő szakértelem, amelyet most a fiataloknak is el kell sajátítaniuk” – tette hozzá.

Elmondta: azt tapasztalta, hogy a városban már elkezdődött a magyar-román békés együttélés elleni kampányt, és csak az RMDSZ, a civil szervezetek, az egyházak és a szatmárnémeti magyar közösség összefogása jelenthet áttörést, változást Szatmárnémetiben. Kereskényi arra is kitért, hogy a szatmárnémeti magyarság számára hatalmas öröm volt, amikor a rendszerváltás után előbb magyar alpolgármestere, majd polgármestere lett a városnak. „Fel kell ébrednünk a rémálomból, amelybe a jelenlegi városvezetés taszított mindnyájunkat. Konkrét és megvalósítható tervek alapján kell jövőt biztosítanunk, tennünk a fiatalok itthon maradásáért” – hangsúlyozta a szatmárnémeti polgármesterjelölt.

Az ünnepi eseményen felszólalt Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, valamint Mille Lajos főkonzul. Az elmúlt 25 év munkájáért elismerésben részesültek és felszólaltak a szatmárnémeti RMDSZ-szervezet volt elnökei: Erdei Péter, Zakota Zoltán, Gergely Csaba, Kabai István és Ilyés Gyula. A negyedszázados évforduló sztárvendége a magyarországi Csík Zenekar volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?