Tőkés ügyvédje Johannistól kéri rendelete visszavonását

Klaus Johannis államfőtől kérte Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje, hogy vonja vissza elnöki rendeletét, amellyel elvette Tőkés Lászlótól állami kitüntetését.

Erről Tőkés László EP-képviselő ügyvédje nyilatkozott szerdán az MTI-nek. Közölte, postázta az úgynevezett előzetes panaszt az elnöki hivatalnak, amelyben Johannistól rendelete visszavonását kérte.

Az elnök március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Băsescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Kincses Előd szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény két esetet állapít meg az elismerés visszavonhatóságára. Az egyik ilyen eset akkor áll fenn, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, valamint olyan tettet vagy tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Kincses rámutatott: nyilvánvaló, hogy Tőkés László esetében egyik lehetőség sem áll fenn, hiszen a nyilatkozat nem számít tettnek.

Az ügyvéd hozzátette: amennyiben az elnök harminc napon belül nem válaszol a panaszra, közigazgatási bírósághoz fordulnak, ahol az elnöki rendelet érvénytelenítését kérik.

Kapcsolódók

Kimaradt?