Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót

Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót Áder János magyar köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést. 

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának - ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt - kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágó-melléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő. 

Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely "a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett". 

Az elismerést idén március 3-án visszavonta Klaus Johannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?