Következmény nélkül marad a románul nem tudó páciens hazaküldése

Nem járt következményekkel a sepsiszentgyörgyi kórház belső vizsgálata, amelyet azt követően rendeltek el, hogy egy beteg arra panaszkodott, egy román sürgősségi orvos el akarta küldeni, mivel csak magyarul tudta elmondani tüneteit.

András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: egy helyi lapban megjelent olvasói levél nyomán rendelték el a belső vizsgálatot, meghallgatták az ügyeletben lévő alkalmazottakat, akik szerint a beteg valóban mondta, hogy románul nem tudja elmondani tüneteit, amire a doktornő azt válaszolta, hogy sajnos ő magyarul nem érti meg.

Azt senki nem erősítette meg, hogy a doktornő azt mondta volna a betegnek, ha nem tud románul, menjen haza. Antal Álmos orvosigazgató hozzátette, mivel az orvosnő azt állítja, nem küldte el a pácienst, aki ennek ellenkezőjét állítja, a kórház vezetősége nem tud lépni.

Elmondta az is, a törvénykezés nem engedi, hogy a versenyvizsga során a magyar nyelv ismeretét feltételül szabják, holott sok félreértés adódhat, ha az orvos nem beszéli a beteg nyelvét. Ugyanakkor súlyos orvoshiánnyal is küzd a sepsiszentgyörgyi kórház, így ha törvényesen lehetne, akkor se szabhatnának magyar nyelv ismeretére vonatkozó feltételt egy olyan hiányszakmában, mint a sürgősségi orvos, tette hozzá Antal Álmos.

Elítélik a hátrányos megkülönböztetést

A sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elítél minden hátrányos megkülönböztetést, ezért már korábban elrendelték, hogy a sürgősségi ügyeleteken mindig kell lennie legalább egy magyarul beszélő orvosnak vagy asszisztensnek, mutatott rá András Nagy Róbert, aki szerint ez azon az éjszakán is így volt, amikor a panaszos asszonyt kezelték. Akkor egy magyarul tudó asszisztens teljesített szolgálatot, aki segíteni tudott a betegnek az orvossal való kommunikációban. A belső vizsgálatkor kiderült, hogy a köröspataki asszony egy óra négy percet töltött a sürgősségen, és azzal engedték haza, hogy a járóbeteg rendelőben további vizsgálatokra van szüksége.

András Nagy Róbert arra is rámutatott, hogy hetente átlag 5-6 panaszt érkezik a betegek részéről, többnyire az ellátás minőségével elégedetlenek, de sok esetben azért megalapozatlanok ezek a panaszok, mert túl nagyok az elvárások. A kórházmenedzser szerint a betegek látják, hogy a filmekben milyen az ellátás, és ugyanolyant szeretnének, viszont nálunk másként működik a rendszer.

A sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége a következőkben igyekszik kialakítani egy olyan kommunikációs csatornát, hogy ne a sajtóból értesüljenek a betegek panaszairól, és azt ígérik, az eddiginél jobban tájékoztatják a pácienseket arról, hogy a sürgősségen milyen sorrendben látják el a betegeket, vagy a járóbeteg rendelőkben beutaláskor kit vesznek előre, hogyan működnek a sorszámok, stb.

Antal Álmos hozzátette: sokat kellene még javítani a sepsiszentgyörgyi kórház személyzetének betegekhez való hozzáállásán, de abban bíznak, a mostani 25 százalékos béremelés csökkenti az alkalmazottak elégedetlenségét és növeli a betegekkel szembeni tűrőképességüket. Az orvosigazgató több empátiát és jóérzést vár el az alkalmazottaktól.

Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt napokban az orvoslakások átadásakor azt üzente a kórház összes dolgozójának, hogy „a betegnek mindig, minden körülmények között joga van anyanyelvén kommunikálni. A 21-ik század Európájában elfogadhatatlan, hogy egy beteg nem tud anyanyelvén beszélni az orvossal”, szögezte le a polgármester.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?