Életet lehelnének a kolozsvári Vasutas Parkba

Újabb fontos állomásához érkezett a kolozsvári civil szervezetek küzdelme a Vasutas Parkért. A július 20-án kiadott online petíciójuk egyik előírásának megfelelően, kedden megtartották első sajtótájékoztatójukat, ahol a park múltjáról beszéltek és a terület jövőjére vonatkozó tervezetet is bemutatták a jelenlevőknek.

A beszélgetést Szakáts István kulturális menedzser és Adrian Dohotaru történész vezette, meghívottként jelen volt Vasile Mitrea építész, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság tagja és Vince Enikő antropológus.

beeszelgetesvpark

A civil társaság azt szeretné elérni, hogy az egykor virágzó zöld övezet kapujáról lekerüljön a lakat, és Kolozsvár második legnagyobb parkja a város valamennyi lakosa számára megnyissa kapuit.

Az eddigi szélmalomharc...

A park a Román Vasúttársaság tulajdonában van, amely 2010-ben haszonbérbe adta a területet a CFR futballcsapatnak. Korábban volt még egy hasonló szerződésük, amelyet civil kezdeményezésre, a hatóságok segítségével, a zöld területekre vonatkozó törvény alapján sikerült megszüntetni.

Újabb lépésekre tavaly került sor, amikor a CFR futballcsapat vezetősége a fák egy részét kivágatta, és lakat került a park bejáratára.

2007

2012

A hatóságok többszöri megkeresésére sikerült leállítani az építkezési folyamatot.

A haszonbérlőt be is perelték az engedély nélküli építkezés miatt, de a civil társaság többször is elveszítette a pert, a fellebbezések után azonban a tárgyalásoknak nem volt további tétje, mivel a műfüves focipálya megépítését befejezték.

{loadposition otp}A CFR sportpályát szeretett volna létesíteni a területen, amelyet elképzelések szerint csak a sportolók használhattak volna – ezt egyelőre sikerült megfékezni.

Szakáts István a találkozón elmondta: 112 fát vágtak ki a parkból, a területen végbement változásokat pedig műholdas felvételek is igazolják. Adrian Dohotaru hozzátette: a környéken lakó személyek szerint éjjel daruk és buldózerek dolgoztak a területen, ekkor tűntek el a fák is a parkból.

kivagott

„Azzal, hogy a Föld Napja alkalmából 100 fát ültettek a park területére a munkába bevont középiskolás diákok, az elégedetlenkedőket akarták elcsitítani, mert valójában arra a területre, ahol a tényleges pusztítás végbement, már nem lehet fákat ültetni, ugyanis a felépült műfüves focipályának beton alapja van" – magyarázta Szakáts.

A jövendőbeli Vasutas Park

Szakáts István bemutatta azt a fél évre szóló tervezetet, amely a park újraélesztését szolgálná. A kivitelezéshez egyelőre még támogatókat keresnek.

A beszélgetésen elhangzott: nem csak a park fizikai helyzetén kell javítani, hanem szociálisan is rehabilitálni kell a zöld övezetet, újra tudatosítani kell létezését a lakosságban.

„A park revitalizálását alulról építkezve kellene véghez vinni, szakemberek segítségével, valamint kulturális és egyéb eseményekkel kellene felhívni a kolozsváriak figyelmét arra, hogy a park létezik, és kellemes környezetet biztosíthat számukra" – fogalmazott Szakáts.vpark1 masolat

Mint kifejtette: a környéken utcafesztivált lehetne tartani, amelynek az utolsó napját a parkban rendezhetnék meg. A tervezetben szerepel a városról készült gipsz makettek kiállítása, amelyeken az érdeklődök maguk is változtathatnának Kolozsvár arculatán, a környéken audio-idegenvezetést szeretnénk megvalósítani.

Arra is gondoltak, hogy a parkban szabadtéri mozit rendeznének be, ahol a vetítések után beszélgetésekre kerülne sor, valamint cserebere vásárokat is szerveznének.

A rehabilitálási folyamatról pedig egy azt dokumentáló videót szeretnének kiadni.

Hamarosan a parculferoviarilor.ro honlapon a városlakók digitális haszonbérlők lehetnek a parkban, ahol maguk gondoskodhatnak a „saját" területükről. A tervek szerint versenyeket is meghirdetnének, ahol a tulajdonosok versenghetnek a területeiken bevezetett újításokkal.

„Azt szeretnénk, hogy a lakosság formálhassa, alakíthassa a parkot, amely ezúton bekerül a köztudatba. Reméljük, hogy a zöld terület idővel a rendeltetésének megfelelően valós közjó lehet" – részletezte Szakáts István.

Kolozsvár alig negyedrészben ad helyet az előírt zöldövezetnek

Vasile Mitrea építész, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság tagja elmondta: nem elég egy parkban gondolkodni, egy-egy zöld foltban, amely csak a közvetlen környékükön élők számára előnyös, hanem a város biodiverzitására, az oxigénminőségére való tekintettel zöldövezet-rendszereket kellene létesíteni. epitesz

A szakember kiemelte: Kolozsvár messze nem felel meg az EU-s előírásoknak, amelyek szerint 2010-re lakosonként 20 négyzetméter, 2013-ra pedig személyenként 26 négyzetméter zöldövezetnek kellene lennie a városban, eközben alig 6 négyzetméter zöld terület jut egy lakosra.

„Az Apostu által tett kijelentések, miszerint akár 24 négyzetméter zöld övezet is jut egy lakosra, hazugság volt" – válaszolta újságírói kérdésre az építész. Hozzátette: országos szinten Kolozsvár az utolsó települések között van a zöld övezeteket illetően.

Kimaradt?