Divatbemutató a templomban: Kató Béla elmarasztalta a kolozsvári egyházközség elnökségét

Elmarasztalta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség elnökségét, amiért jóváhagyta, hogy a nagy múltú Farkas utcai templomban divatbemutatót tartsanak.

Az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos oldalán megjelent tájékoztató szerint presbiteri gyűlést tartottak hétfőn, amelyen részt vett a püspök is. A püspök a presbitérium előtt az erdélyi egyházkerület elnöksége nevében elmarasztalta, illetve szóbeli intésben részesítette a kolozsvári egyházközség elnökségét amiatt, hogy nem voltak eléggé körültekintőek, és beengedték a rendezvényt a templomba.

Ezzel megbotránkozást keltettek a hívek és az egész magyar közösség körében - érvelt Kató Béla. A püspök elmondta, eddig azért nem tudott megszólalni ebben a kérdésben, mert kórházban volt, műtéten esett át, és csak az eset súlyossága miatt jelent meg hétfőn a presbitérium előtt.

Kató Béla emlékeztetett: a templom használatáról minden gyülekezetben elsősorban a presbitérium dönt. "Két presbiteri gyűlés között azonban az elnökség joga és kötelessége az ügyek intézése. Ha azonban az elnökség úgy érzi, hogy valami meghaladja a képességeit, akkor minden esetben konzultálnia kell a presbitériummal vagy akár a gyülekezettel. Ha két gyűlés között rosszul dönt, akkor a felelősséget is ők hordozzák" - olvasható az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos oldalának beszámolójában.

Nyilvánosan is bocsánatot kértek

Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség elnöksége beismerte, hogy a divatbemutató kérdésében rosszul döntött, éppen ezért nyilvánosan is bocsánatot kértek a gyülekezet presbitériumától.

A gyűlésen Fazekas Zsolt lelkipásztor bejelentette, elismeri, hogy hibát követtek el, amikor nem kérték ki a presbitérium véleményét, valamint amikor úgy döntöttek, hogy van helye a templomban egy ilyen rendezvénynek.

A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség korábbi álláspontja szerint a rendezvény az Erdélyi Református Egyházkerület illetékes tanácsosának tudtával jött létre. Mint írták, augusztus 16-án, amikor a templomot újra megnyitották a nagyközönségnek, nyitottságot, befogadást ígértek. Emellett a templomfelújításra elnyert európai uniós pályázattal azt is vállalták, hogy teret biztosítanak különböző kulturális rendezvények számára, a divatbemutatót pedig annak ítélték meg. Az álláspont bővebben itt olvasható.

Mint arról már beszámoltunk, több kolozsvári közszereplőben is felháborodást váltott ki, hogy a ZAIN - Design Expressions eseménye a Farkas utcai templomban kapott helyet. Ovidiu Pop divattervező a Facebook-oldalán mondott köszönetet a kolozsvári egyházközségnek nyitottságáért: "Különleges megtiszteltetés volt számomra, hogy saját városomban egy ennyire különleges és szimbolikus, értékes épületben mutathattam meg a munkáimat. Mély és őszinte tiszteletet érzek mind a templom, a gyülekezet, mind a vallás és hit iránt".

A ZAIN - Design Expressions csapat nevében Diana A. úgy fogalmazott, hogy a bemutatót kulturális eseménynek szánták, "letisztult és klasszikus művészeti koordinációval és forgatókönyvvel, a helyszínhez méltó ruhákkal és zenei aláfestéssel".

"Mély és őszinte tiszteletet érzünk a Református Egyházközség iránt, amiért nyitott volt arra, hogy kolozsvári fiatal művészeket, tehetséget és kreativitást támogasson. Az esemény szervezési folyamatában elejétől fogva szorosan tartottuk a kapcsolatot az egyházközség képviselőivel, a református közösség és hívek beleegyezésének biztosítása érdekében a rendezvény minden apró részlete alapos vizsgálat alá került. Ezt bizonyítja a rendezvény magas színvonala is, melyről a résztvevők tanúskodhatnak" - olvasható a csapat állásfoglalásában. Az esetről bővebben itt olvashat.

Kapcsolódók

Kimaradt?