Erdészeti törvény: Korodi nem ért egyet Johannis kifogásaival

Két kérdésben nem ért egyet az RMDSZ Klaus Johannisnak azoknak a kifogásai közül, amelyekre hivatkozva az államfő visszaküldte a parlamentnek a módosított erdészeti kerettörvényt – közölte kedden Korodi Attila Hargita megyei képviselő, volt környezetvédelmi minisztere.

A politikus felidézte: parlament által megszavazott jogszabály előírja, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajtában maximálisan 30 százalék lehet. Az államelnöki hivatal kifogásolja a gazdasági csoportok monopóliuma ellen bevezetett korlátot, arra hivatkozva, hogy ez negatívan befolyásolná a gazdaságot.

„A hivatal megfeledkezik arról, hogy a törvénytervezet vitája során számos egyeztetés történt a parlamentben a Versenytanács képviselőivel. Az RMDSZ úgy véli, hogy ezt a rendelkezést  meg kell tartani, hiszen  Románia egyik legfontosabb rendelkezésére álló nyersanyaga a fatartalék, és nem engedhetünk teret  annak, hogy monopolizálják ezen tartalékok használatát a helyi közösségek hátrányára” – mondta Korodi.

A képviselő úgy véli, hogy az erdőhasználati kérdés is tisztázatlan marad, ha a parlament figyelembe veszi az államelnöki hivatal által kifogásolt cikkelyeket. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg fél millió hektár őrizetlen erdő van Romániában. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha törvény kötelezné a kis erdőtulajdonosokat arra, hogy üzemterveztetés nélkül is őrizzék erdőiket. Jelenleg az őrzés csak üzemterveztetéssel együtt lehetséges, amit a költségek és az aprózottság miatt nem vállalnak a kistulajdonosok.

„A kistulajdonosoknak meg kell adni az esélyt arra, hogy az erdőt ne csak gazdasági forrásként, hanem hosszú távon megőrizendő értékként tekintsék: ezt a célt szolgálná így az évi hektáronként megengedett, lebélyegezett 3 köbméternyi, kivágható fa. A számítások szerint sokkal kevesebb fa termelődne ki ezekből az erdőkből, mint üzemterveztetés esetén, ezért azt gondolom, hogy ez a módszer, amit nyugat Európában is használnak, hasznos lenne” – ismertette Korodi Attila.  

Kapcsolódók

Kimaradt?