RMDSZ: igazságtalan ítélet született a Mikó-perben

Igazságtalannak nevezi csütörtökön elfogadott állásfoglalásában az RMDSZ a Mikó-perben született ítéletet.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felháborodva és értetlenül fogadja azt a döntést, hogy a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosították, és Markó Attila parlamenti képviselőt, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát, valamint Silviu Climet, az Igazságügyi Minisztérium akkori bizottsági tagját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bíróság” – olvasható az RMDSZ-nek a Mikó-perrel kapcsolatos állásfoglalásában, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a Szövetségi Állandó Tanács.

A SZÁT álláspontja szerint igazságtalan az ítélet az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, és azokkal szemben is, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet veszélyes precedenst teremt, amely alapján a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. „Veszélybe kerül mindaz, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt két évtizedben tett a visszaszolgáltatás terén” – szögezi le a SZÁT.

Az állásfoglalás emlékeztet arra, hogy az RMDSZ megalakulása óta az elkobzott és államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáért harcolt, sokszor nagyon erős politikai ellenszélben. „Ma már a Szövetségnek köszönhetően számos egyházi és magáningatlan került vissza jogos tulajdonosához, a restitúciós folyamat azonban még nem fejeződött be. 1990 óta az RMDSZ tisztségviselői ezért is dolgoznak. Ezt tette Markó Attila is, aki politikai pályája során több mint 1000 államosított egyházi ingatlan visszaszolgáltatásában segített. A bíróság jogerős döntésével nem csak Markó Attila képviselőt ítélték el igazságtalanul, hanem visszaállamosították a Székely Mikó Kollégiumot” – fogalmaznak.

Az állásfoglalás biztosítja a visszaszolgáltatási ügyben érintetteket és a közvéleményt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz, ugyanakkor széleskörű társadalmi szolidaritás kifejezésére kéri az egyházakat, a civil társadalmat, az egész erdélyi magyar közösséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?