Az idén 20 éves Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem zártkörű ünnepség keretében szimbolikusan visszaállította pénteken a Bocskai István fejedelem születési helyét jelölő, 115 éve felavatott és azóta eltűnt emléktáblát az egyetem Rektori Hivatalának otthont adó épületben, a kolozsvári Bocskai-házban. Az ünnepségen részt vettek az erdélyi történelmi egyházak és a felsőoktatási intézmény vezetői.

Az ünnepséget Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének imája nyitotta meg, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Amikor a mai nap ezt a táblát újból elhelyezzük, nem csak arra emlékezünk, hogy valamikor őseink történelmünkre emlékeztek, hanem a 20 esztendőre is, amit az egyetem ezek között a falak között töltött” – mutatott rá a püspök, a Sapientia EMTE egyik alapítója.

Kató Béla beszédében emlékeztetett: nem csak tárgyi kontinuitás van, hanem szellemi is, és ez csakis a nevelés útján valósulhat meg. Szerinte az egyház és a Sapientia is úgy nevelte a fiatalokat, hogy megtanítsa őket tisztelni azt, ami az övék, mert így évezredekig tovább lehet örökíteni a múltat. Hozzátette: az egyetem nevelői munkája az elmúlt húsz esztendőben rendkívül fontos volt, mivel tudatosították a diákokban a közösség gazdag örökségét, és megtanították őket arra, hogy ezt hogyan kell továbbvinni.

Tonk Márton: az egyetem letette a névjegyét a felsőoktatás asztalára

Dr. Tonk Márton, az egyetem rektora beszédében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt húsz esztendőben az épület egyformán vált a Sapientia egyetem szimbólumává és a Bocskai-kultusz egyik fontos helyszínévé. „A bécsi békének a 415. évfordulóján vagyunk és a Sapientia EMTE húsz éves születésnapján, egy kettős évforduló ez tehát, és nagy öröm számunkra, hogy ez az esemény csak az első állomás abból az eseménysorozatból, amellyel az egyetem fennállásának 20. évfordulóját ünnepeljük” – jelentette ki.

A rektor arról is beszélt, hogy húsz év történelmi léptékben kis idő, ám egyéb perspektívában hosszú idő is lehet. Példaként említette, hogy húsz esztendő kellett a Sapientia teljes értékű egyetemmé válásához. "Ilyenkor nem tud az ember nem elgondolkodni azon, hogy ha ma kezdenének bele egy hasonló vállalkozásba, egyetemalapításba, akkor lenne-e elég hit, erő, eltökéltség" - jegyezte meg.

Tonk Márton kijelentette: az egyetem vezetősége úgy gondolja, hogy a Sapientia „letette a névjegyét a felsőoktatás asztalára”, hiszen mára már szerves része a romániai felsőoktatási rendszernek, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatásnak és Erdélyben az önálló magyar felsőoktatás zászlóshajójának tekinthető. „Ehhez a húsz esztendő rövid idő, és nagyon szép eredményeket ért el az egyetem ez alatt. Száz év múlva az unokáink olyant tudnak kézbe venni, ami nincs az enyészet útján” – tette hozzá.

A két világháború között tűnt el a tábla

Dr. Lupescu Radu történész a felállított tábla történetébe nyújtott betekintést. Szavai szerint Bocskai István a magyar történelem egy nehéz pillanatában élt és uralkodott, családja a Habsburg oldalon állt, Erdélyben pedig a másik tábor, a Szapolyai család győzedelmeskedett, így őket Kolozsváron tartották házi őrizetben. Ekkor született meg Bocskai István is, akiről később Bocskai-háznak nevezték el az épületet.

A fejedelem Erdélyből és Felvidékről is kiűzte a császári csapatokat, 1606-ban pedig a bécsi tárgyalásokon sikerült egyezséget kötnie, így hosszas háború után megszületett a béke. Kolozsvár ezért különleges emléktáblát állított neki, amit a Bocskai-házon helyeztek el, ez hirdette a fejedelem születésének körülményeit és az ő nagyszerűségét. Ez az épület homlokzatát díszítette, évszázadokon keresztül ott állt, ám a 19. században, amikor módosították az épületet, lekerült onnan.

1906-ban, amikor a város megemlékezett a békekötésről, a Reményik családdal együtt helyezték el az új emléktáblát a házra, amely a két világháború között eltűnt. Ezt az emléktáblát állította vissza szimbolikusan a Sapientia egyetem a mostani táblaavatón.

Az esemény végén Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke mondott záró áldást.