A hét minden napjára készülnek programokkal a JZSUK tanulói, tanárai

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak nagyon erős közösségi húzóereje volt a járvány előtt, ám az online térbe került oktatás miatt sok közösségi, nevelői, kulturális tevékenységük teljesen leállt. Mivel ez volt az iskola erőssége, a tanárok arra gondoltak, hogy a hét minden napján feltöltenek valami olyan releváns, lelkesítő tartalmat az iskola Facebook-oldalára,  amelyből töltekezni tudnak a tanárok, diákok és szülők egyaránt. Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár mesélt ezekről a programokról a Maszol kérésére.

Mint megtudtuk, a tanárok az iskola közösségi erejének súlyát akarják mutatni, mivel a vírus előtt a diákok sokszor reggeltől estig benn voltak az intézményben, színjátszó körön, angol drámakörön, és vitakörön vettek részt, ám most nincsen semmilyen rendezvény, minden tilos. Emiatt is gondoltak arra, hogy tenni kell valamit. Az iskola angol tanára találta ki az első ötletet, amely Solymosi Zsolt szerint egyedülálló Erdélyben. Ez egy képregénysorozat címe Covid Killer Comics, amely a vírussal való harcot jelképezi. Ezt minden hétfőn meg lehet tekinteni a Facebookon, körülbelül 15-20 diák szerkeszti.

„Ez olyan világba hívta meg a gyerekeket, ami nagyon otthonos számukra, eredeti, humoros angol nyelvű szövegekkel. Azt gondoltuk az elején, hogy majd ki fog fulladni ez a projekt, de meglepődtünk, mivel egyre több eredeti ötlet van, egyre többen csatlakoznak be a rajzolásba” – mesélte Solymosi Zsolt.

Az aligazgatótól megtudtuk: keddenként Inspiráló című napot indítanak, amely általában egy rendkívüli fotó, festmény, egy különleges regény vagy jó film ajánlása, interaktív módon. Ilyenkor arra is kérik azokat, akik a bejegyzést olvassák, hogy küldjék el a saját kedvencüket ugyanabban a témában. Szerdánként a hét verse kerül terítékre, amelyet általában volt és jelenlegi diákok szavalnak el, videóra rögzítve. Olyan verseket keresnek, amelyek erőt adhatnak ebben az állapotban.

Csütörtökönként a tanárkollégákra gondoltak, mivel azt érzik, hogy nekik is ugyanannyira szükségük van támaszra, mint a szülőknek vagy gyerekeknek, így az iskolalelkész egy tanári áhítattal készül aznapra. Ezt már hajnalban feltöltik az oldalra, hogy ha van olyan tanár, aki korán kel, akkor ezzel tudja indítani a napját.

A pénteki napon tartják a diákok áhítatát, amelyre szintén releváns témákkal készülnek, és olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek a „lelkükhöz szólnak”. Szombaton „jó, relaxációs hangulatban” a hét dala csendül fel, amelyet szintén volt vagy jelenlegi diákok énekelnek el, videóra rögzítve. Vasárnap pedig a szeptembertől már működő KaranTények nevezetű napló olvasgatható, ami a héten történt eseményeket rögzíti, naplójegyzet formájában, és inkább az online oktatás nehézségeit mutatja be tanári, szülői vagy diákszemszögből.

„Nem az a célunk, hogy minden nap kipipáljunk valami tevékenységet, hanem hogy segíteni tudjunk. Ezek nem pótolják teljes mértékben azokat a korábbi fizikai találkozásokat, de megpróbálják a felszínen tartani az embert” – hangsúlyozta Solymosi Zsolt.

Az aligazgató arról is mesélt, hogy azt érzékelik, a gyerekek borzasztóan leterheltek, a hét-nyolc óra után, az iskolai nap végén annyira el vannak szellemileg fáradva, és fizikailag teljesen fittek, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a kettősséggel. Szerinte az is megnehezíti a helyzetet, hogy olyan a virtuális tanítás, mint amikor a diák egy Youtube-videót néz, öt percig még tud figyelni, de utána erőfeszítés számára, hogy aktívan részt vegyen, és az óra lényege megmaradjon számára.

Solymosi Zsolt úgy vélte: a szülői hozzáállás is nagyon fontos, mivel most a lakás minden helyiségében tanterem van, és ez nagy kihívásokkal jár. Szerinte „kész varázslat” ezt fenntartani normális módon, és a szülőnek sok türelemre van szüksége, hogy képes legyen a – sok esetben – két-három gyereket úgy koordinálni, hogy mindenki a maga kis laptopjával, gépével részt tudjon venni az online oktatásban.

„Lehet, hogy egy picit empatikusabban kell a gyerekekkel bánni, a hangnem nagyon fontos, amivel most hozzájuk szólunk, mert azt tapasztaljuk, hogy mostanában mindenre nagyon érzékenyek” – magyarázta az aligazgató, hozzátéve, hogy az iskolájukban szervezett programokra mindenkit nagy szeretettel várnak, mivel az a céljuk, hogy az nézze meg ezeket a videókat, akinek ez használ, akinek szüksége van rá.

Kapcsolódók

Kimaradt?