A BBTE megőrizte helyét az egyik legrangosabb nemzetközi rangsorolásban

A étfőn közzétett adatok szerint a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) programjai révén megőrizte helyét a világ legelismertebb egyetemei között az egyik legrangosabb nemzetközi rangsorolásban (Academic Ranking of World Universities/ARWU) – közölte kedden a felsőoktatási intézmény sajtóirodája.

A Mérnöki és Energiatudományok (Energy Science & Engineering) szakterület ebben az évben előkelő helyet foglal el a rangsorban a 301–400 közötti tartományban; a BBTE az egyetlen romániai egyetem, amely ezen szakterület révén bekerült a világ első 500 egyeteme közé.

A BBTE a Földtudományok szakterülettel is jelen van a 2020-as Sanghaji listán (a 401–500 közötti tartományban), a második helyet foglalva el országos szinten. A Fizika szakterület a maga rendjén immár harmadik éve járul hozzá megszakítás nélkül, hogy a BBTE jelen legyen a világ első 500 egyeteme között, országszinten a 2-4. helyet foglalva el.

Az összesített értékelésben csupán két romániai egyetem szerepel a rangsorban (az utolsó értékelés 2019-ben történt): a BBTE érte el országszinten a legmagasabb helyezést (701–800), a Bukaresti Egyetem pedig a 901–1000 közötti tartományban helyezkedik el.

„Örömmel tölt el, hogy a romániai egyetemek szintjén még mindig a BBTE-hez tartozik a legtöbb, a listán elismert szakterület. Ismétlem azonban: bár mi növekedünk, más országokban sokkal gyorsabban és fokozottabban növekednek célirányos országos politikák révén. Ilyen programok nélkül nem tudom, akár a mi intézményünk, akár a Bukaresti Egyetem képes lesz-e a továbbiakban (is) képviselni Romániát a nemzetközi raglistákon, növelve ezáltal az ország versenyképességét” – idézte a közlemény dr. Daniel David egyetemi tanárt, a BBTE rektorát.

Az elemzés során alkalmazott kiválósági – oktatási és kutatási – kritériumok szavatolják a nemzetközi rangsorok hitelességét, így ezek a rangsorok képezik referenciapilléreket az egyetemek belső értékelése során is, még ha adaptáljuk is ezeket a mutatókat a romániai tudományos környezet versenyképessége teréhez, jelentőségük megváltoztatása nélkül.

Kapcsolódók

Kimaradt?