Ludovic Orban nem hisz a bizalmatlansági indítvány sikerében

Nem hiszi, hogy átmegy a bizalmatlansági indítvány, ezért „közömbösen” várja a szavazást – jelentette ki szerdán a parlamentben Ludovic Orban miniszterelnök, miután kormánya felelősséget vállalt a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséért.

„Amikor úgy döntöttünk, hogy felelősséget vállalunk a polgármesterek kétfordulós megválasztását lehetővé tevő törvényért, tökéletesen tisztában voltunk azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványt nyújt be. Ami minket illeti, emelt fővel állunk, felajánlottuk a mandátumunkat azért, hogy megoldjuk azt, amit az ország lakosságának 82 százaléka akar, hogy a polgármestereket két fordulóban válasszák meg” – hangoztatta a kormányfő. Hozzátette: szerinte „nincs esély” arra, hogy az indítványt megszavazzák.

Orban úgy vélte, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) azért nem támogatja azt a választási rendszert, amely szerint a polgármesternek megválasztásához meg kell szereznie a választáson leadott érvényes szavazatoknak a felét és még legalább egyet, mivel attól fél, hogy polgármestereik nem végezték megfelelően dolgukat a helyi közösségekben.

„Láttam, a PSD bejelentette, hogy benyújtja a bizalmatlansági indítványt. Őszintén, nem értem a motivációját. Megnéztem a 2016-os helyhatósági választások eredményeit, és azt vettem észre, hogy több mint 1500 PSD-s polgármester a szavazatok legalább fele plusz egy arányával szerezte a mandátumát. A PSD-nek támogatnia kellene ezt a rendszert, vagy pedig attól fél, hogy a polgármesterei nem végezték megfelelően dolgukat a helyi közösségekben, hogy kihatott munkájukra a katasztrofális kormányzásuk?” – fejtette ki Orban.

Azt üzente ugyanakkor a PSD képviselőinek, hogy nem fogják tudni megváltoztatni az állampolgárok álláspontját, akik „demokratikus választásokat” szeretnének a polgármesterek esetében.

„Benyújthattok 10 bizalmatlansági indítványt, nem tudtok változtatni sem a mi álláspontunkon, sem a polgárok 82 százalékának álláspontján, akik azt akarják, hogy a választottak valóban őket képviseljék, ez pedig csak úgy érhető el, ha az illető polgármester megszerzi a választáson leadott érvényes szavazatoknak a felét és még legalább egyet” – mondta Orban.

A miniszterelnök szerint a nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről „a demokrácia iránti tiszteletük legmagasabb foka, hogy felajánlják a kormány mandátumát”. Szerinte a visszatérés a 2012 előtt alkalmazott választási rendszerhez lehetővé teszi a „hiteles demokráciát”, hogy fejlesszék a helyi közösségeket, ne növeljék a szociális segélyek számát, ne növeljék a lakosság függőségét az önkormányzattól, hogy „a szociáldemokrata polgármesterek, akik a szegénység és az alulfejlettség előmozdítói voltak, ne csináljanak a szavazókkal azt, amit akarnak”. Hozzátette, függetlenül attól, hogy a polgármestereket két vagy egy fordulóban választják meg, az idei helyhatósági választásokon a PNL legyőzi a Szociáldemokrata Pártot PSD-t.

Tăriceanu a felelősségvállalásról: rövidzárlatot okoz a parlamentben

A kormányzati felelősségvállalás gyakorlata „rövidzárlatot okoz a parlamentben”, ezért „rendkívül ritka és jól mérlegelt” esetben kell csak bevetni – vélte Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke.

Annak ellenére, hogy a kétfordulós polgármester-választást támogatja az ALDE, úgy vélte, hogy a felelősségvállalás nem a megfelelő eszköz.

Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlament előtt egy programra, politikai kinyilatkoztatásra vagy törvénytervezetre. A felelősségvállalást követő 3 napon velül az ellenzék élhet a bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségével. Ha az indítványt a parlament elfogadja, a kormány megbukik. Ha azonban a kormány nem bukik meg, akkor a jogszabálytervezet a parlament által elfogadottnak minősül.

Az RMDSZ támogatja a PSD indítványát

Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke a kormányzati felelősségvállalás után bejelentette, hogy csütörtök reggel benyújtják a kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A képviselőház ellenzéki elnöke elismerte, hogy a parlament két házban nem rendelkeznek a szavazatok többségével, ennek ellenére bízik a bizalmatlansági indítvány sikerében, mert „vannak kollégák, akik nem értenek egyet a kétfordulós polgármester-választással”.

Călin Popescu Tăriceanu nem közéjük tartozik, és a az ALDE elnöke közölte, hogy pártja nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt.

Korábban Victor Ponta, a Pro Románia elnöke is azt mondta, hogy ne számítsanak rájuk a bizalmatlansági indítvány kezdeményezői, mert nem akarnak részt venni a kormánypárt és a fő ellenzéki alakulat politikai harcában.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője azt nyilatkozta a Maszolnak, hogy a magyar érdekvédelmi szövetség támogatja a PSD bizalmatlansági indítványát, mert a kétfordulós polgármester-választás bevezetésével az elöljárói mandátumok mintegy 20 százalékát látja veszélyben forogni, emellett a kormány a szerdai húzásával megsértette az együttműködési megállapodást és szembe ment az alkotmánybíróság korábbi, a választási törvények módosításával kapcsolatos döntéseivel is.

Kapcsolódók

Kimaradt?