FRISSÍTVE - Temetőfoglalás: négy személy bekísértek a Hargita megyei rendőrség székhelyére

Házkutatást tartanak az ügyészek és a rendőrök az úzvölgyi katonai temetőben végrehajtott „feketezsákos” akció ügyében. A hatóságok öt Hargita megyei lakcímre szálltak ki csütörtök reggel – értesült a G4.media.ro. FRISSÍTÉS1: A Bákó megyei rendőrség szóvivője a Maszolnak megerősítette ezt az információt. FRISSÍTÉS2: Négy személyt előállítottak, köztük van László Antal, Csíkszentmárton alpolgármestere is.

Mint ismert, egy héttel ezelőtt a magát Úzvölgyi Civil Akciócsoportnak nevező társaság tagjai fekete műanyag zsákokkal takarták le a sírkertben törvénytelen módon felállított román katonai kereszteket és emlékművet. A zsákokat a temetőnél őrködő magyar civilek leszedték, de a letakart keresztekről készült felvételek kikerültek a román sajtóba. A Bákó megyei rendőrség múlt pénteken közölte: hivatalból vizsgálatot indítanak az ügyben.

A keresztek letakarása alaposan felkavarta a román nacionalisták kedélyeit. Előbb a „fetezsákos” akciót a helyszínen számon kérő George Simion európai parlamenti képviselőjelölt számolt be állítólagos bántalmazásáról, majd nacionalista román futballszurkolók akartak elindulni „bosszút állni” a helyszínre. Azóta a magyarok mellett folyamatosan érkeznek román zarándokok is a sírkerthez, állandó a rendőri jelenlét. 

Az Úzvölgyi Civil Akciócsoport tagjai azzal indokolták a román keresztek letakarását: remélik, hogy lépésük nyomán a „pártfüggetlen erdélyi magyarok” figyelemmel követik az úzvölgyi magyar katonatemető ügyét, és belekapcsolódnak ennek rendezésébe, és nem nézik nemtörődöm módjára ölbe tett kézzel, „amint a politikum ismét elhasal”. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben magukat  "anonim polgároknak" nevezték. Akciójuktól a katonai temető ügyét felkaroló magyar civilek nagy része és az RMDSZ is elhatárolódott.

A csoport tagjainak azonban nem sikerült megőrizniük a névtelenségüket. Egyikük felvételeket tett közzé Facebook-oldalán a „feketezsákos” akcióról. A videókat és fotókat azóta törölték a közösségi oldalról, de kikerültek a román sajtóba, és a csoport tagjainak már a nevük is ismert.

A Maszol szeretett volna interjút készíteni egyikükkel, de kérésünket elhárította, arra hivatkozva, hogy csoportjuk anonim akciót tervezett. „Ez az anonimitás a sajnálatos módon (hibás lépés, beismerjük) publikussá tett videó ellenére is az marad. A videó megjelentése egy meggondolatlan lépés volt, lekerült a netről, de sajnos későn. A csoport tagjai megbeszélték előre, hogy az akció anonim, de azt sajnos talán nem, hogy nem lesznek publikus fényképek, videók” – magyarázta válaszlevelében.

FRISSÍTÉS: A  Bákó megyei rendőrség szóvivője, Creţu Cătălina a Maszolnak megerősítette, hogy házkutatásokat tartottak Bákó megye területén, de későbbre ígért részletesebb tájékoztatást az ügyről.

Kapcsolódók

Kimaradt?