Halász Péter az 1960-as évektől kezdve végez néprajzi kutatásokat. Elmondása szerint a nyelvi, etnikai határvidékeken mindig jobban megőrződik a hagyomány, a szokásvilág. Talán ezért választotta lakhelyéül a Hargita megyei Gyimesközéplokot, ahol pusztinai feleségével él. Otthonában kerestük fel, hogy meséljen a húsvéti ünnepet körülvevő jelképekről, szokásokról.

A húsvéti ünnep alkalmából most újraolvasásra ajánlott interjú eredetileg 2019. április 22-én jelent meg a Maszolon. 

– Mi a húsvét jelentősége?

– A húsvét a keresztény ember számára a megújulást, a föltámadást és a hitben való megerősödést jelenti. Mi, magyarok pedig idestova ezer éve keresztények vagyunk, így számunkra is ilyen tartalmat hordoz. Persze, vannak egyházi vonatkozásai a húsvétnak, és nagyon sok olyan eleme van magának az ünnepnek, amit mi még a pogány világból hoztunk magunkkal, és az elmúlt ezer év alatt beleépült a kultúránkba.  Ezek a részletek békésen megfértek a keresztény szokások mellett, sőt egymást erősítették. A nép számára nem válnak el egymástól az ősi és a keresztény elemek. Emlékszem, amikor írtam a moldvai csángók hiedelemvilágáról egy könyvet, beszéltem több pappal és vallási néprajzzal foglalkozó szakemberrel is arról, hogy meddig tart a vallás, és hol kezdődik a néphit. Azt a választ kaptam, hogy felejtsem el ezt a kettéválasztást, hiszen a nép életében nem válik ketté a vallás és a hiedelemvilág, hanem egymást erősítve, támogatva jelenik meg.

– Melyek a legősibb elemek, amelyek megjelennek a húsvéti szokásokban, jelképekben?

– A húsvéti tojásról lehetne talán a legtöbbet beszélni, hiszen ez a legkézzelfoghatóbb. A tojás az, ami a motívumvilágával nagyon régi időkből fakad. Már maga az, ahogy írják hagyományosan a tojást, a vonalakkal való felosztása: négyfelé osztják a síkot, nyolcfelé a teret, és abban helyezik el a motívumvilágot. Ez szemléletében pontosan olyan, mint a sámándobokon, ahol szintén megjelenik egy alsó és egy felső világ, és a különböző dolgokat jelképező ábrák ebben a két világban helyezkednek el. A húsvéti tojásokkal moldvai kutatásaim során is foglalkoztam, elég sok motívumot össze tudtam ott gyűjteni, azonban ezek jelentésének magyarázatával mindig óvatos voltam.

– Mi a húsvétot megelőző böjt, illetve a nagyhét szerepe?

– A nagyböjt kicsúcsosodása tulajdonképpen a nagyhét, amikor szigorodik a böjt. Ebben az időszakban mindennek meghatározott napja volt.

Nagycsütörtök a húsvéti tojásfestés hagyományos napja. Nem tudom, miért éppen ez a napja, de nehéz is lenne megmondani, hiszen Jézust nagypénteken feszítették keresztre, és a hagyomány úgy tartja: az ő lecseppenő vére egy arra járó asszony kosarában lévő tojásokra esett. Úgy mondják, innen származik a piros tojás hagyománya. Hogy végül nagycsütörtök vagy nagypéntek lett a tojásírás napja, nem is igazán jelentős, a lényeg, hogy ez idő tájt festette pirosra Jézus vére a tojást.

Ebben az időszakban takarítanak az emberek: jelképesen a lelküket is és valóságosan a lakásaikat is tisztítják. Moldvai példát tudok mondani, de biztosan a Kárpát-medencében máshol is megmaradt a nagypénteki féregűzés, amelynek során a molyoktól szabadítják meg a gyapjúból készült használati tárgyakat, viseleteket. A gyapjútakarókat, falvédőket, viseleteket kirakják a kertekre, udvarra, hogy járja meg a szél. Ez nyilván egy célszerű és praktikus dolog, de hogy pont nagypénteken teszik ki, amikor gyásznap van a vallás tanítása szerint, és ezen a napon űzik ki a kártékony molyokat, az mindenképpen egy olyan dolog, amely során a célszerűt a hiedelemmel és a vallási dolgokkal kötik össze. Moldvában hallottam azt is, hogy nagypénteken kell elkezdeni a halászoknak a halászháló kötözését, mert az ekkor megkezdett háló nagyon szerencsés lesz a halfogás során.

Nagyszombaton történik a sütés-főzés. Ilyenkor hagyományosan bárányt ölnek, ami tulajdonképpen nagyon ősi zsidó hagyomány. Szintén az egész magyar nyelvterületen ismert hagyomány volt a tűzgyújtás szokása. Nagycsütörtökön elmentek a harangok Rómába, eloltották a tüzeket a házban, és nagyszombaton gyújtották újra, méghozzá sok helyen a legősibb tűzgyújtási módszerrel, taplóval és kovával tették ezt a templom előtt, innen mindenki hazavitte a házába az új tüzet. A teljes megújulás jelképe lehetett ez valamikor az egész magyarság számára.

Nagyszombaton van a feltámadási körmenet. Érdekes, hogy évtizedekig a kommunista rendszerben ez a szokás mennyire tiltva volt, és sok helyen még a templomkertben sem lehetett megtartani. Aztán 1990 után újra teljességében meg lehetett élni ezt a szokást is.

– A böjtben tilos volt a zene, a tánc. Ezt sokszor nehezen élte meg az ifjúság.

– A fiatalok általában alig várták, hogy eljöjjön a húsvét, és újra lehessen muzsikálni, táncolni, mulatni. Táncolni tilos volt, a lányoknak legénnyel legalábbis mindeképp’. De például a Dunántúlon kitalálták erre válaszul a karikázót: a lányok összeálltak körben, amely során mégiscsak táncoltak, mozogtak. Nem is kellett föltétlenül muzsika hozzá, hanem énekeltek, vagy egyszerűen a lábukkal olyan ritmust vertek ki, amire lehetett táncolni. Moldvában és Erdélyben is nagyon várták már húsvét előtt a böjtnek a végét és a fölszabadulást ilyen tekintetben. Ettől függetlenül húsvét vasárnap még nem volt bál, sem cifrálkodás, szépítkezés. Viszont húsvét hétfőn a tánctereken elindult a mulatás, és kezdődött a lakodalmak időszaka. A farsang idején szövődött szerelmek ilyenkor teljesültek be a házasságokban.

– Mit tudhatunk a hagyományos húsvéti ételekről? Milyen szakrális jelentősége van az ételek megválasztásának?

– A húsvéti ételeknek voltaképpen a megszentelése nagyon fontos. Húsvét vasárnapján, a nagymisén szentelik az ételeket. Hajdúdorogon, egy görög katolikus magyarországi településen jártam először húsvéti ételszentelésen. Ott nekem akkor azt mondták, tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen ételt visznek az emberek a kosaraikban, a lényeg, hogy a szertartáson megszenteljék. Mindenki azt visz, amit szeret enni. Általában azért a sonka és a tojás mindig kerül a szentelt ételek közé, de van olyan, aki a pálinkát is elviszi szenteltetni. A kalácsnak is jelentős szerepe van, mindig az ünnepélyességet jelképezi, akár lakodalmi, akár a húsvéti kalácsról beszélünk. A hétköznapi fekete, barna, vagy félbarna, korpás, krumplis, vagy rozsos kenyérhez képest tulajdonképpen nem volt a kalács másabb, csak annyiban, hogy tiszta, jól szitált fehérlisztből készült. Eredetileg nem volt díszítve, különlegesen kelesztve, vagy édesítve, hanem egyszerűen szép fehér lisztből állították össze. Aztán persze, ahogy változott a világ, és fejlődött az étkezési kultúra, a kalács egyre kalácsabb lett, egyre édesebb, ízesítettebb lett, de mindenképpen ott volt a húsvéti ételszenteléskor a kosárban.

– Milyen hagyományra épül az ételszentelés?

– Azt gondolhatjuk, hogy amikor Jézus Krisztus az utolsó vacsorán megáldotta az ételt, megtörte a kenyeret, a halat és kiosztotta a tanítványai között, ez lehetett az első ételszentelés. De kérdés, hogy Jézus kit követett ezzel a cselekedetével? Már Jézus előtt, Mózes idejében is szokás volt, hogy megáldotta a főpap, vagy a családfő az ételeket. Érdekes, hogy Magyarországon mennyire eltűnt ez a hagyomány.

– Mit tudunk a húsvéti locsolkodás szokásáról?

– Tudomásom szerint a locsolkodás szokását Nyugat-Európából vettük át, egyébként ugyanígy nyugati eredetű a húsvéti nyuszi, vagy a karácsonyfa is. Régen az egész nyelvterületen nem kölnivízzel locsoltak, hanem kútvízzel, például a Tatros mentén élő moldvai csángó falvakban úgy is nevezték a napját, hogy „vízbevető hétfő”. A lányok boldogan fogadták a locsolást, hiszen ez a szokás egészségvarázslás, szerelmi kifejezés, a megszépülés, termékenységet célozza.

– Egykor általánosan ismertek voltak a fehérvasárnapi szokások. Mi történt ezen a napon?

– A fehérvasárnap a húsvét után való vasárnap, az a mátkázásnak, a mátkaváltásnak az időszaka volt. Ilyenkor a nagyobb, 12-14 éves lányok, akik még nem voltak férjhez menendők, barátnőt, mátkát választottak maguknak. Ezt a néprajz műrokonságnak hívja, ugyanúgy, ahogy a keresztkomaságot, vagy a bérmakereszt-komaságot. Ilyenkor az erre az alkalomra külön írt tojással fogadtak mátkát: csombolygatták a kezükben, és kicserélték a tojásokat egymás között. Közben azt mondták: „Ezen a világon legyünk mátkásak, más világon legyünk hugosak”. Onnantól kezdve mátkának nevezték, és a szigorú hagyomány szerint magázták egymást. Ezt fogatlan vénasszony korukban is megtartották. Ez olyan szempontból is érdekes, hogy ezek a nagyobb lányok a szüleikkel nem voltak olyan kapcsolatban, hogy a szexuális felvilágosítás megtörténjen. Ez tabu volt, erről nem beszéltek, sok tragikus, megdöbbentő történet van ennek a hiányából fakadóan. Viszont ezek a barátnők olyan viszonyban voltak, hogy megosztották egymás között a tapasztalataikat, és ez szolgálta a társadalomba való beilleszkedésüket is.

– Hogyan változott meg napjainkra a húsvétot körülölelő szokásvilág?

– Jöttek be új elemek, mert az internet, a rádió,a televízió természetesen hatással van ezekre a szokásokra is. Legtöbb helyen a formális elemek maradtak inkább meg. Lépten-nyomon hallani a médiában, milyen nagyszerű, hogy húsvétkor mekkorát emelkedik a vendéglátóhelyek forgalma és a vendégéjszakáknak a száma. Ez jellemző a mai világra.