Hogy testünk és lelkünk egészségére váljon – ott voltunk a csíkszeredai ételszentelésen

Hagyományosan sok ezren töltötték meg vasárnap reggel Csíkszereda központját, hogy a kosaraikban hozott húsvéti ételeket megszenteltessék.

A megszokott katonás rendben, fegyelmezetten lezajlott ünnepi szertartáson Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke az Istentől való eltávolodás veszélyére hívta fel a figyelmet.

Kiemelte: örvend, hogy ilyen sokan eljönnek évről-évre a közös ételszentelésre, és tesznek hitet ezáltal a feltámadt Krisztusról, keresztény hitünkről, kedves hagyományainkról. „Az ételszentelés legyen tanúságtétel Jézus Krisztus mellett: hála, köszönet, megbecsülés mindazért, amelyet a megváltás nagy művében értünk vállalt” – mondta.

Tamás József ünnepi szavaiban emlékeztetett, hogy a húsvétot megelőző böjt által önként vállalunk áldozatot Krisztusért. Ez a böjt ma már nem feltétlenül bizonyos ételek megvonását jelenti, sokkal inkább a lelki böjtre helyeződött a hangsúly.

Így az ételszentelésnek is más jelentősége van a mai világban, de ma is fontos üzenetet hordoz: a megszentelt ételek Jézus Krisztusra emlékeztetnek, aki „magára vette az egész világ bűnét, felvitte magával a keresztre, hogy vérével mossa le adóslevelünket”. Fogyasszuk el Jézus Krisztus szeretetének kinyilatkoztatásaként a megszentelt eledeleket” – zárta ünnepi gondolatait Tamás József.

A szertartás zárásaként megáldották a hosszú sorokban felsorakoztatott, húsvéti ételeket tartalmazó kosarakat. Az ételszentelés végén a megjelentek közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

Kapcsolódók

Kimaradt?