Forinttámogatások erdélyi magyar családoknak: hogyan működik a Köldökzsinór Program?

A Köldökzsinór Program, Magyarország területén kívül született és ott élő magyar állampolgárságú, anyakönyvezett gyermekekre vonatkozik. Ez magába foglalja a 64 125 forint értékű anyasági támogatást, a 42 500 forint összegű Babakötvényt. A témában múlt héten Soós Zoltán konzult kérdezhették meg az érdeklődők a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett beszélgetésen Csíkszeredában.

A múlt heti beszélgetésen sok hasznos információval gazdagodhattak a résztvevők, az elmúlt időszakban nagy volt az érdeklődés a babakötvénnyel és az anyasági támogatással kapcsolatban. Az anyasági támogatásra a Magyarország területén kívül született és ott élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja jogosult.

Az anyasági támogatás keretében gyermekenként egyszeri 64 125 forint (jelenlegi árfolyam szerint 966 lej), ikertestvérek esetén gyermekenként 85 500 forint (jelenlegi árfolyam szerint 1288 lej) támogatás igényelhető hangsúlyozta közleményben Nagy Zoltán-Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy a kérelmező szülőnek nem kell magyar állampolgársággal rendelkeznie, illetve az apa jelenléte sem szükséges a támogatás igénylésekor.

„Szlovákiában vagy Ukrajnában született és ott élő, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény alapján kiadott Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja is igényelheti” – tudtuk meg Soós Zoltán konzultól, aki a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa.

Az előfeltételek közé tartozik, hogy a magyar állampolgárságú gyerek külföldön való születését, itthon anyakönyveztessék, Szlovákiában vagy Ukrajnában pedig a Magyar Igazolvány kiadása szükséges. Emellett örökbefogadó szülő esetén további feltétel, hogy az örökbefogadást a gyermek születését követő hat hónapon belül jogerősen engedélyeztessék. Gyámszülő esetében pedig további  feltétel, hogy a gyermek a születését követő hat hónapon belül jogerős határozat alapján a gondozásába kerüljön.

Hogyan igényelhetjük a támogatást?

„Az anyasági támogatást a magyar származású gyermekére tekintettel a támogatásra jogosult vér szerinti anya állampolgárságától függetlenül igényelheti, valamint igényelheti az örökbefogadó szülő vagy gyám is. A kérelmet a gyermek születését követő hat hónapon belül lehet benyújtani, késedelmes benyújtás esetén igazolási kérelemnek van helye” – mondta a konzul. Az anyasági támogatás legkorábban már 2018. január 1. napjától igényelhető.

A kérelem benyújtható személyesen, a konzuli feladatot ellátó hivatásos magyar külképviseleteken, valamint Magyarországon, ügyfélszolgálatoknál. „Sokaknak nehézséget okoz személyesen leadni a kérelemet, így lehetőség van postai úton vagy elektronikusan elküldeni (regisztrációt követően)” – tette hozzá Soós Zoltán, aki azt is elmondta, hogy minden szükséges információ elérhető a konzulátus honlapján, telefonon további segítség is kérhető.

Az igényt a „Kérelem anyasági támogatás megállapítására külföldön született magyar állampolgárságú vagy nem magyar állampolgárságú Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek esetén” elnevezésű formanyomtatványon lehet benyújtani. A kéréshez csatolni kell a gyermek magyar anyakönyvi kivonatának másolatát, amennyiben a gyermek külföldön történt születésének hazai anyakönyvezése már megtörtént. Amennyiben a magyar állampolgárságú gyermeknek külföldön történt születését Magyarországon még nem anyakönyveztették, akkor is benyújtható az anyasági támogatás iránti kérelem. Ez esetben az anyasági támogatás iránti kérelem beadásával megindul a hazai anyakönyvezési eljárás is.

Szlovákiában vagy Ukrajnában élő, nem magyar állampolgárságú, Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek esetén a kérelemhez csatolni kell a gyermek Magyar Igazolvány másolatát és a gyermek külföldi anyakönyvi kivonatának másolatát. Örökbefogadó szülő által benyújtott kérelem esetén csatolni kell továbbá az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozat másolatát, gyám által benyújtott kérelem esetén pedig a gyámkirendelő határozat másolatát.

Az anyasági támogatás és a Babakötvény az Eurotrans Alapítvány segítségével igényelhető, a dokumentáció előkészítésében és a formanyomtatványok kitöltésében egyaránt segítenek – derült  ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.

A kérelem elbírálását a Magyar Államkincstár Központja végzi, és határozatban dönti el. Magyar állampolgárságú gyermek esetén az anyasági támogatás elbírálására a gyermek magyarországi anyakönyvezését követően kerül sor. A döntés meghozatala után 8 napon belül kifizetésre kerül a támogatás. Ezt bankszámlára utalják át, ennek hiányában pedig postai befizetés útján folyósítják az összeget, az utalás pedig forintban történik.

Amit a Babakötvényről tudni kell

A rendezvényen szó esett a fiatalok életkezdési támogatásáról, azaz a Babakötvényről is. „Erre jogosult a 2017. június 30. napja után született, Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek; valamint a 2017. június 30. napja után született, Szlovákiában vagy Ukrajnában élő nem magyar állampolgárságú gyermek, aki a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény alapján kiadott Magyar Igazolvánnyal rendelkezik” – mondta a konzulátus munkatársa.

Ennek előfeltétele a magyar állampolgárságú gyermek külföldön történt születésének hazai anyakönyvezése, vagy a Magyar Igazolvány kiadása. A támogatást a jogosult gyermek szülője vagy törvényes képviselője kérelmezheti. A kérelmet a gyermek születését követően lehet benyújtani. Az életkezdési támogatás legkorábban 2018. január 1. napjától igényelhető a 2017. június 30. napja után született gyermekek után.

A támogatás kérelmezhető az anyasági támogatással együtt, a „Kérelem anyasági támogatás megállapítására külföldön született magyar állampolgárságú/nem magyar állampolgárságú Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek esetén” elnevezésű formanyomtatványon a „Nyilatkozat a fiatalok életkezdési támogatásával kapcsolatban” című – kitöltött és aláírt – nyilatkozat benyújtásával. Ha az anyasági támogatás igénylésére nem kerül sor a „Kérelem életkezdési letéti számla megnyitása iránt külföldön élő magyar állampolgárságú/nem magyar állampolgárságú Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek esetén” elnevezésű formanyomtatványt kell benyújtani. Mindkét esetben az iratok személyesen, elektronikusan vagy postai úton is benyújthatók.

A kéréshez csatolni kell a gyermek személyazonosító igazolványának hiteles másolatát és a kérelmező (szülő vagy más törvényes képviselő) személyazonosító igazolványának hiteles másolatát. Támogatásként jelenleg egyszeri 42 500 forint összegű támogatási összeg jár, amelyet a Magyar Államkincstár a gyermek részére nyitott életkezdési letéti számlán ír jóvá. A számlán elhelyezett összeget – egészen a gyermek nagykorúságáig – a Magyar Államkincstár évenként növeli az éves átlagos fogyasztói árindex százalékos mértékével megegyező kamattámogatással. Az így felhalmozott megtakarításról a 18. életévét betöltött gyermek rendelkezhet. Az életkezdési támogatás letéti számlán nyilvántartott összege Start-számla nyitásával gyarapítható,

Az elmúlt időszakban az Eurotrans Alapítvány munkatársai közel 1000 kérelmezőnek nyújtottak széles körű segítséget annak érdekében, hogy gördülékenyen folyjon az ügyintézés. Az Alapítvány célja, hogy ezek az információk minél több szülőhöz eljussanak, és ezek a lehetőségek elérhetőek legyenek számukra, hiszen gyermekeink jövője a legfontosabb – hangsúlyozta Nagy Zoltán-Levente elnök, majd hozzátette: az Alapítvány Erdély-szerte 34 irodában van jelen, az érdeklődők bármilyen kérdéssel fordulhatnak az Eurotranshoz, hiszen a munkatársak segítenek a támogatási kérelem összeállításában, fénymásolatok készítésében, ugyanakkor ingyenes fordítást is biztosítanak. További információk az Eurotrans Alapítvány honlapján találhatók, de az érdeklődők feltehetik kérdéseiket telefonon is a 0364 410 097 telefonszámon.

Mi az a Start-számla?

A Start-számla a szülő vagy hozzátartozó kezdeményezésére a gyermek részére a Magyar Államkincstárnál nyitott értékpapírszámla, amelyre átkerül az életkezdési letéti számlán elhelyezett egyszeri életkezdési támogatás, és amelyre a szülő és más hozzátartozó további összegeket fizethet be. A befizetések után állami kamattámogatás jár, amelynek mértéke az éves szülői és hozzátartozói befizetések 10 százaléka, de legfeljebb évi 6 000 forint. A Start-számlán lévő megtakarításokat a Magyar Államkincstár automatikusan Babakötvény típusú állampapírba fekteti.

Start-számla nyitható továbbá a 2017. július 1. napját megelőzően született, ezért egyszeri életkezdési támogatásra nem jogosult, de az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelelő gyermek részére is, 25 000 forint kezdő befizetéssel. A gyermek ez esetben jogosult a Start-számla megnyitásával járó egyéb kedvezményekre is. Ez a számlatípus nyitható személyesen a Magyar Államkincstár bármely ügyfélszolgálatán. A számlán nyilvántartott összeg kifizetését a gyermek nagykorúvá válásának napjától, de legkorábban a Start-számla megnyitását követő harmadik év elteltétől kérhető.

„Mindezen lehetőségekkel szeretnénk hozzájárulni a külhoni magyar gyerekek és családok jólétéhez és jövőjéhez. Habár minden gépezetben akadhat hiba, igyekszünk minden kérést, kérelmet mielőbb elbírálni és teljesíteni” – magyarázta Soós Zoltán konzul, akitől ezután személyesen is kérdezhettek a résztvevők.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?