Babacsomag program indul a határon túli családok számára

Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten. Bejelentette: azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program keretében anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot is kapnak. 

A politikus kiemelte: a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből különböző programokat szerveznek. Márciusban 600 millió forinttal hirdetnek felhívást, és a tavalyi évhez hasonlóan támogatást nyújtanak külhoni magyar vállalkozóknak, egyházi és civil szervezeteknek, olyan tevékenység megvalósításához, mellyel a gyerekeket, családokat segítik.

Babacsomag program indul

Az államtitkár bejelentette, hogy azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program keretében anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot kapnak majd a nemzetpolitikai államtitkárságtól. Az MTI kérdésére elmondta: a babacsomagokat márciustól kapják meg a családok. Közel 6 600 csomaggal számolnak, erre a célra 120 millió forintot fordítottak – tette hozzá Potápi Árpád János.

„Az eddigi néhány évben, vagy utóbbi egy-másfél évben már voltak olyan programok, amik beindultak és működnek, ilyen ugye a Köldökzsinór program. Mi ehhez csatlakozva az idén elindítunk egy Babacsomag programot, ami azt jelenti, hogy akik élnek a Köldökzsinór programmal határon túl, illetve a külhonban, ők egy babacsomag boldog tulajdonosai is lesznek” – idézte a politikust a Hír TV, amely úgy tudja, a csomagban egyebek mellett babatakaró és orrszívó is található.

Mint arról már többször is beszámoltunk, a magyar kormány 2018-tól a Köldökzsinór program keretében kiterjesztette az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre tavaly 640 millió forintot különítettek el.

Rámutatott: más programokkal is kapcsolódnak a tematikus évhez, így megsokszorozódik az az összeg, amelyet az idén a külhoni magyar gyerekekre fordítanak. 

Potápi egyebek mellett beszámolt arról is, hogy idén folytatják a külhoni magyar szakképző intézmények fejlesztését, júniusban negyedik alkalommal szervezik meg a külhoni magyar vállalkozók találkozóját, amelynek középpontjában szintén a gyerekek lesznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?