Eddig ennyien igényelték Erdélyből a magyar anyasági támogatást

Hatalmas az érdeklődés a határon túli családokat támogató Köldökzsinór program iránt - mondta csütörtökön Kolozsváron az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára, Novák Katalin.

Közölte, egy hónap alatt, azaz január 31-ig összesen 423 befogadott igény érkezett Erdélyből az anyasági támogatásra, a babaköltvényre is közel kétszázan adták le az igényüket. "Az érdeklődés igen nagy, és bízom benne, hogy minden megszületett magyar gyermek után a szülők igénybe fogják venni ezeket a támogatásokat" - mondta.  Eddig 523 határon túli család kérte az anyasági támogatást.

Mint arról már többször is beszámoltunk, a magyar kormány ettől az évtől a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el 2018-ban. Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is: minden gyermeknek indítanak egy Start-számlát, ezen 42 500 forintos kezdőtőkét helyeznek el. Novák Katalin Kolozsváron emlékeztetett, hogy a 42 500 forintos kezdőtőkéhez a szülők hozzáadhatnak, a magyar kormány pedig kamattámogatással növeli az összeget. "Mire a gyermek 18 éves lesz, a számlán akár milliós nagyságrendű is lehet az az összeg" - mondta az államtitkár. A számlához a jogosult 18 éves kora után férhet hozzá.

A magyarországi támogatásokat a magyar konzulátusokon, nagykövetségeken lehet igényelni, itt olvashatja, hogyan teheti ezt meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?