Az ellenzéket és a kormányt is bírálta Kelemen Hunor

Az ellenzéket és a kormányt is bírálta a bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján mondott beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök. A politikus azokra a vádakra is reagált, hogy RMDSZ tartja életben a kormányt.

Kelemen Hunor beszédében emlékeztetett, hogy az ellenzéknek két év alatt nem sikerült egy alternatív kormányprogramot felmutatnia. „Azt javaslom: készítsük el közösen. Azért viszont, hogy egymásra ne görcsösen és féltékenyen tekintsenek, mi vállaljuk a koordinátori szerepet: áprilisig előkészítjük a dokumentumot, hogy a tavaszi bizalmatlansági indítvány bejelentése ne érje meglepetésként önöket. Ha pedig miniszterelnök-jelölt sem lesz addig, mi majd arra is teszünk javaslatot. Talán így az önök esélyei is javulnak. Másképp mindenki azt gondolja, hogy ez a mostani helyzet önöknek megfelel: amíg a PSD kormányoz, önök az RMDSZ-re mutogatnak, és közben azt játsszák, hogy ellenzékiek” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: bizalmatlansági indítvány a kormány bírálata és leváltása, illetve a megvalósítások megvédése és megmagyarázása a végrehajtói hatalom részéről. „Sajnálatos, hogy az ellenzék egyik vezetője még most sem értette ezt meg. Ő ezt a helyzetet arra használja, hogy ahhoz az ördögi kórushoz csatlakozzon, amelynek Vadim Tudor is tagja volt, és ahol a dal, amelyet fújni kell, nagyon egyszerű: az RMDSZ és a magyarok a hibásak, 29 éve ők jelentik a problémát. (…) Tudjuk, hogy a mi hibánkból nincsenek autópályáink, tudjuk, hogy a mi hibánkból nincs jólét, amelyre vágyunk. Az oktatás és a kutatás miattunk rekedt meg a 20. században 29 éve, miattunk futnak el az emberek az országból. És talán az is a mi hibánk, hogy későn csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz ” – tette hozzá a szövetségi elnök.

Kelemen ironikusan kijelentette: ha nem lenne az RMDSZ és a magyar közösség, „a paradicsomok paradicsoma lenne Románia”: keresztül-kasul autópályákkal, fejlett vasúthálózattal és gyors vonatokkal Konstancától Nagyváradig, gazdasági növekedéssel, a 22. századot célzó kutatási tevékenységgel. Megjegyezte: egyik ellenzéki kollégája azt hiszi, hogy a különféle megbélyegzésekkel megoldhatja saját politikai inkompetenciáját. „Szerény kérésem az lenne, hogy kerüljük a megbélyegzést. Mi sem állítjuk azt az ön pártjáról, amit a városi legenda, hogy szekurista, hogy a kék szemű fiúk katonája” – tette hozzá.

Kelemen Hunor közölte: az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, de ellene sem tud szavazni. Azért nem szavaznak ellene, mert az RMDSZ sem elégedett a kormány teljesítményével. Emlékeztetett: egy év telt el a mostani kormány hivatalba lépése óta, két év a választások óta. Azonban a két év alatt a decentralizációból semmi sem lett, az európai alapok felhasználási aránya, különösen a Nagy Infrastruktúra Operatív Programé pedig aggasztóan alacsony.

„Ha a központi adminisztráció nem képes ezeket a pénzeket felhasználni – meggyőződésünk, hogy nem képes erre –, legalább 3 milliárd eurónyi összeget a Regionális Operatív Programba kellene átcsoportosítani. A helyi önkormányzatoknak vannak projektjei, készek az életminőség javítására áldozni. A 2019-es állami költségvetés nincs kész, az év vége előtti napok adóügyi intézkedéseit – egyeztetések és érvek hiányában, előkészületek nélkül – pedig nehéz megérteni. A miniszterelnöknek talán sikerül a pénzügyminisztert meggyőznie arról, hogy nem minden őrült ötlet vizsgálati laboratóriuma Románia. Ha pedig a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznánk, azt a hamis benyomást keltenénk, hogy az általunk jelzettek rendben vannak. De két okunk van legalább arra, hogy a bizalmatlansági indítványt ne szavazzuk meg. A valóság azt mutatja, hogy behozhatatlan a távolság a 163 aláíró és a 233,  kormánybuktatáshoz szükséges szavazat között” – érvelt a szövetségi elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?