MOGYE-ügy: szerdán dönt az ellenlépésekről a magyar tagozat

A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának szerda esti tanácskozásán dől el, hogy milyen lépéseket terveznek a magyar pedagógusok, miután az oktatási minisztérium szentesítette a Petru Maior Egyetem MOGYE általi bekebelezését.

Erről Nagy Előd rektorhelyettes tájékoztatta a Maszolt. Az intézményvezetőt arról kérdeztük, hogy megtámadja-e a magyar tagozat azt a kormányhatározatot, amely tényként rögzíti a két felsőoktatási intézmény egyesülését. Nagy Előd elmondta, a magyar tagozat képviselői szerda este ülnek össze megvitatni a további lépéseket, addig ezekről nem kíván nyilatkozni.

Mint ismert, a két egyetem egyesülését a magyar pedagógusok tiltakozása ellenére hagyta jóvá áprilisban a MOGYE szenátusa. Értesüléseink szerint az elfogadott határozat jogilag támadható, mert a szenátus egyik tagja hiányzott az ülésről, és helyette egy kollégája szavazott. A magyar tagozat vezetői korábban jelezték, hogy a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Az erre vonatkozó kérdésünkre múlt héten Nagy Előd azt válaszolta: az öt hónappal ezelőtt megszavazott határozat bírósági megtámadása „folyamatban van”.

A rektorhelyettes azt is kilátásba helyezte, hogy a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesülését tényként rögzítő kormányhatározatot is megtámadja a közigazgatási bíróságon a magyar tagozat. Erre biztatta őket pénteki sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ támogatását ígérte a jogi lépések megtételéhez.

Időközben Leonard Azamfirei rektor már azt is bejelentette, hogy a MOGYE hivatalos neve megváltozott. Ezentúl Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetemnek hívják a felsőoktatási intézményt, miután lezárult a Petru Maior Egyetem bekebelezési folyamata.

Kapcsolódók

Kimaradt?