Liviu Dragnea jóvátételnek, nem kegyelmi tettnek tartja az amnesztiát

Az amnesztiáról szóló esetleges jogszabályt nem "kegyelmi tettként" kell felfogni, ezzel voltaképpen igazságot szolgáltatnának mindazoknak, akiket ártatlanul ítéltek el - véli Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök.

A politikus szerint "valamit tenni kell" azokért a személyekért, akiket "hamis bizonyítékok, zsarolás, együttműködési megállapodások alapján" ítéltek el. "Én ezt nem tartom kegyelmi tettnek, inkább amolyan igazságot szolgáltató cselekedetnek, jóvátételnek vélem, mert itt olyan döntések, ítéletek, nyomozások, dossziék, perek ezreiről van szó, amelyeket hamis bizonyítékok, zsarolás, megállapodások alapján, a törvények megszegésével folytattak le" - fogalmazott Dragnea az Antena 3 televízió vasárnap esti műsorában.

A PSD-elnök hozzátette, akár sürgősségi kormányrendelet, akár törvény formájában fogadják el, amnesztiára mindenképpen szükség van. "Akár idén, akár jövőre, akár két év múlva kerül sor rá, egy ilyen sötét időszak után mindenképpen szükség van az amnesztiára, mert még nem találtak fel semmilyen más jogi, törvényi, kormányzati eszközt arra, hogy az ártatlanul elítélteknek megadják a lehetőséget szabadulni ebből a szerencsétlenségből. Én nem azt mondom, hogy holnap adják ki, de egy adott ponton mindenképpen meg kell jelennie. Mint ahogyan adóamnesztiára is szükség van" – mondta Liviu Dragnea.

Mint ismert, a PSD elnökét korábban jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték választási korrupció miatt. Jelenleg folyamatban van egy másik pere, amelyben első fokon letöltendő börtönbüntetés volt az ellene szóló ítélet. Emellett egy bűnvádi eljárás is folyamatban van ellene az úgynevezett Temdrum-ügyben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?