Ezt gondolja Tánczos Barna szenátor az azonos neműek házasságáról

Facebook-bejegyzésben fejtette ki az október 6-7-i referendummal kapcsolatos álláspontját Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.

Mint írja, az késztette állásfoglalásra, hogy a szenátusi szavazás után az erdélyi magyar társadalomban is egymásnak feszültek az érvek, az indulatok. Ezek a véleményütköztetések a Maszolon is helyet kaptak, elsőként Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke fejtette ki, hogy értelmetlennek, károsnak és kirekesztőnek tartja a referendumot. A Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői jelezték, hogy „két kézzel szavaznak igennel” a népszavazáson. Horváth Anna volt kolozsvári polgármester Porcsalmihoz hasonlóan „manipulatív álcselekvésnek, felesleges pénzkidobásnak és társadalmilag káros kezdeményezés”  tartja a család meghatározásáról kiírt népszavazást.

A Maszol megszólaltatta azt a három RMDSZ-es szenátort, akik nem szavazták meg a referendum kiírásáról szóló törvényjavaslatot. Ellenük is állást foglalt Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, aki viszont jelezte, támogatja a népszavazást. Ugyanerre az álláspontra helyezkedtek a romániai katolikus püspökök is, akik csíksomolyói tanácskozásukon döntöttek arról, hogy az „igenek” táborát erősítik. 

Portálunk kilenc, szakterületén tekintélynek számító erdélyi magyar civilt és egyházi személyiséget is megkérdezett, ők kimerítően és őszintén válaszoltak kérdéseinkre.  Ezek után az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa úgy döntött, hogy lelkiismeretük szerinti szavazásra buzdítja támogatóit október 6-7-én. 

Kevéssel a döntés bejelentése után posztolta Tánczos Barna, hogy ő igennel szavaz a referendumon, ugyanis nem tud egyet érteni az egyneműek házasságával és nem tudja családnak tekinteni az egyneműek párkapcsolatát. „Keresztényi hitemnek és a neveltetésemnek köszönhetően, a férfi és a nő kapcsolatán alapuló családot tudom elfogadni, és úgy gondolom, hogy ha valaki referendum formájában, alkotmánymódosító szándékkal, feltesz egy ilyen kérdést, nekem válaszolnom kell. Tévesnek és károsnak tartom azokat a nyugati országokban tapasztalható tendenciákat, amelyek nem a férfi és a nő kapcsolatán alapuló családot jelentik. Úgy gondolom, hogy a társadalom egészséges alapsejtje ideális esetben, a férfi és a nő kapcsolatán alapuló házasság” – írta. Bejegyzését azzal zárta, hogy „mindezen érvek mentén, az október 6-7-én esedékes referendumon részt fogok venni és igennel fogok szavazni, annak érdekében, hogy a család és a házasság intézményei a férfi és a nő kapcsolatára alapuljanak”.

Kapcsolódók

Kimaradt?