Horváth Anna nem vesz részt a család meghatározásáról szóló népszavazáson

„Az októberre kiírt referendumot manipulatív álcselekvésnek, felesleges pénzkidobásnak és társadalmilag káros kezdeményezésnek tartom” – írta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Horváth Anna. Kolozsvár volt alpolgármestere közölte: nem vesz részt a referendumon, mert utálja, ha manipulálni próbálják.

Mindenek előtt leszögezte: konzervatív emberként hiszi, hogy „a házasság a magukat egymás mellett elkötelezni akaró férfi és nő kiváltsága kell maradjon”, azonban demokrataként tiszteletben tartja azok véleményét, akik ezt nem így gondolják.

„Mindennél fontosabbnak tartom, hogy a családok védelmét és támogatását valaki végre igazán tűzze zászlajára. Az októberre kiírt referendumot viszont manipulatív álcselekvésnek, felesleges pénzkidobásnak és társadalmilag káros kezdeményezésnek tartom” – jelentette ki.

Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke úgy érvelt: „az ezer sebből vérző Román Alkotmány és román társadalom legkisebb baja ma a „család” – egyébként, jelenleg is bután kirekesztő – megfogalmazása”. Ehelyett a hatalmi ágak szétválasztásával, az emberi és kisebbségi jogokkal, valamint a decentralizáció erősebb kodifikálásával kellene foglalkozni, és ha ez mind megtörtént, „talán sorra kerülhetne a család fogalma és a házasság jogi intézménye közötti kapcsolat újragondolása is”, mutatott rá Horváth Anna. A referendum ezért egy „figyelemelterelő hadmozdulat” benyomását kelti benne, tette hozzá.

„Meggyőződésem, hogy a centenáriumát ünneplő Románia családjait a mindennapok nyomasztó terhe, a tömeges külföldi munkavállalás, a nincstelenség és kiábrándultság, a családon belüli erőszak és alkoholizmus, az egymásra fordítható idő rohamos csökkenése nagyságrendekkel nagyobb mértékben veszélyezteti, mint a törvényesen jelenleg sem engedélyezett melegházasságok” – érvelt a politikus, aki szerint a referendumra fordított pénzt hasznosabb intézkedésekre is el lehetne költeni. „Ehhez pedig az kellene, hogy áltémák és pótcselekvések helyett a mindenkori kormányzat gyakrabban nézegesse a demográfiai katasztrófát jelző országos statisztikai adatokat” – fogalmazott.

Társadalmilag káros és veszélyes kezdeményezésnek tartja továbbá a referendumot: „egy olyan kérdést tematizál, amely a referendumot megelőző többhetes „kampány” időszakában szélsőséges nyelvezetben és tartalommal megfogalmazott véleményeknek ad majd teret”. Úgy gondolja, ennek felmérhetetlenül káros hatása lesz a fiatal generációra.

„Mindezekért, én egészen biztos #nemveszekreszt ezen a – tartalmában zavaros és időzítésében megkérdőjelezhető indíttatású – referendumon. Akkor sem, ha 22 napig tartják” – összegzett Horváth Anna.

(Címlapfotó forrása: Horváth Anna hivatalos Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?