A címben szereplő kérdésről szokott álmélkodni a sajtó, az értelmiségiek és a kommentariátus egy része, mintha ők maguk zsebben hordanák a bölcsek kövét.

Az összeesküvés-elméletek híveit illik mostanában hülyézni, hiszen ugye nincsenek összeesküvések, vagy amelyek mégis megtörténtek, azokat nem úgy kell hívni (egyébként: de).

Az összeesküvések lelkes hívei között vannak ostobák is, persze: gyakran éppúgy nem áll össze a kép, mint egyes közgazdaságtani téveszméknél, de nehogy már az egyik buborékból kiabáljunk át a másikba, előzetes tükörvizsgálat nélkül.

Már csak azért is érdemes ez az önvizsgálat, mert a geopolitikai vakság különös eredményeket szül. Hónapok óta áthangolódott a kínaizás és ruszkizás egy szekértáborokon belüli oltásellenességbe, amelyik nem a „nyugati”, hanem a „keleti” hatalmakkal szembeni gyanakvást erősíti. Ez nagyjából annyiban különbözik az általános oltásellenességtől, hogy hasonló vádakat nem mindenkivel szemben gyakorol, hanem „csak” politikai érdekek és előítéletek mentén.

Két dolgot ehhez hozzá kell tennem: az első, hogy ezek a hatalmak (is) érdemelnek kritikát, ez nem kérdés – csak nem mindegy, hogy milyent. Például, a Népszava azt írja: „az utóbbi [Bahrein]uralkodója, Hamad volt a világon az első államfő, aki beoltatta magát, igaz, az nem derült ki, hogy a Pfizert vagy az országban tömegesen alkalmazott kínai Sinopharmot választotta”, azaz erősen sejteti, hogy összeesküvés történt, egy országvezető átverhette az embereket, mert nem a nyugati geopolitikai érdekeknek megfelelő oltást választotta hivatalosan. A másik megjegyzésem, hogy amikor a kritikát kritizálom, akkor még véletlenül sem azokkal értek egyet, akik a Krekó Péter elleni méltatlan és aljas gyűlöletkampányt építik.

Robog a propagandavonat, és a nyugati érdekszféra tökéletességébe vetett hitről eljátsszuk, hogy valójában a tudományban való bizalmunkat jelenti. Ezzel szemben valójában nem a tudományt fogadjuk el felsőbbrendűnek a Facebook-kommentelőkkel meg kuruzslókkal szemben, hanem az intézményeket, amelyek képviselik a tudományt. Ez azért fontos különbség, mert mint az nemrég kiderült, megbicsaklik a bizalom, csak találkoznia kell a tényekkel.

A morálisan és intellektuálisan felsőbbrendű nyugati érdekszféráról ugyanis kiderült most, hogy mégsem érdekli annyira a tudományosság: Ursula von der Leyen EB-elnök „egyértelműen azonosította azt a két oltást, amelyet még 2020 végéig engedélyezni fognak” úgy, hogy még folytak a vizsgálatok a Pfizer-BioNTech és Moderna oltásaival kapcsolatosan.

Ráadásul kiderült az is – ellopott adatokról van szó, reméljük, nem jutnak Julian Assange sorsára ezek a nagyszerű szivárogtatók –, hogy több kifogást is találtak a két vakcinagyártóval szemben. Az egyik, hogy még nem ellenőriztek egyes gyártóhelyeket, a másik, hogy oltások adatai hiányoztak, a harmadik, hogy a vizsgálatra küldött oltóanyagok minősége eltért azoktól, amelyeket a Pfizer-BioNTech tömeggyártott.

Az oltásellenes táborban bőven találni sült bolondot. Könnyű is ezekre mutogatni, mintha nem lehetne bárhol megtalálni a legsilányabb embereket, aztán azonosítani velük egy egész szeletét a társadalomnak (részben így működik a rasszizmus is).

Viszont nehéz lesz úgy mutogatni rájuk, amikor kiderül, hogy ez az isteni ihletésű, tökéletes mechanizmus ilyeneket botlik. Valahogy kevésbé lehet röhögés nélkül reagálni, amikor a tudományra hivatkoznak, ha tudjuk, hogy az üzleti és politikai érdekek éppen a tudományos működési elveket írják felül.

Én a magam részéről bízom a tudományban, de nem bízom abban az intézményrendszerben, amelyik a tudományra hivatkozik. Soha nem tartoztam az oltás ellen tiltakozók táborába, és nem is fogok. A járvány ellen csak a tudományos módszerek hatékonyak – ezen a zuhanó repülőn az egyházi emberek is ateisták lettek, mert valahogy most mégis kiálltak az oltás mellett. Ez a helyes.

De a bizalmat nem szabad megspórolni. És ha mégis sikerült elsőre, akkor meg ideje újjáépíteni.