Az nyugati rendszerapologéták összeesküvés-elmélete a ruszkizás. Ennyire futja, addig sem kell szembesülni a problémákkal.

Valóságos iparág épül fel arra, hogy a nyugati liberális demokráciák és a kapitalizmus tévedéseit, bűneit, hátrányait, hibáit elkenjék. Erre szolgál – ahogyan a túloldalon a sorosozás és zsidózás – a ruszkizás, és annak különböző variációi, élén a kínaizással. Most, hogy a nagyvállalatok versengenek azért, hogy ki szakítson nagyobbat az oltásgyártásból, és bejelentkeztek a „szabadpiacra” a nemkívánatos nemnyugatiak is, újra pörög a ruszkizásipar.

Tisztázzuk: a hátam közepére nem kívánom sem az orosz rezsimet, sem a többit. Nem szépíteni szeretném azt, amit egyébként is csak a kétbites rajongók látnak elfogadhatónak: például Vlagyimir Vlagyimirovicsnak és oligarcháinak népellenes politikáját, Navalnij megmérgezését és így tovább. Számomra sem kétséges, hogy ez a társaság, és általában az autoriter rendszerek borzasztóan károsak. Ami viszont zavar, az a kettős mérce.

Miközben a szakértők követésére intenek, némelyek úgy ruszkiznak vakcinaügyben, mintha nem lenne holnap: röhögcsélő nyilatkozatok jelennek meg arról, hogy egyértelműen csak a „nyugati” vakcina az elfogadható, nem holmi orosz meg kínai. Hát tudjuk, azok az oroszok, azok sose voltak képesek semmire, ismerjük a viccet a mikrochippel is, amelyiket kamionban kellett szállítani, a kínaiak meg csak a rosszul fröccsöntött műanyag izékről ismertek – mintha Kína a történelme során mindig is csak a Nyugat összeszerelő-üzeme lett volna (miközben a legújabb számítások szerint – újra – a világ legnagyobb gazdasága lesz).

Két téveszméről árulkodnak ezek a megnyilvánulások: egyrészt arról az elképzelésről, hogy a piac „önigazgató” mechanizmusa több bizalmat érdemel, mint az államé: azaz a „nyugati” gyógyszeripar éppen azért megbízható, mert a piac működése majdhogynem tökéletes, és csak a bizalmunkat érdemli. Látjuk is, milyen jól alakult az elmúlt fél évszázadban az állami kontroll globális lebontása: végre szabadon verheti szét az ökoszisztémánkat pszichopaták telhetetlensége, miközben egy vírusjárvány alatt annyit nem tehet meg az állam, hogy a maszkok árát szabályozza. Persze, fontos tényező, hogy melyik vakcinát hogyan tesztelik és mennyire megbízhatók az eredmények, de itt is sok esetben az előítéletek kerekednek felül: ahogyan az együgyű és káros oltásellenes táborban, úgy a jólfésült ruszkizóknál is.

A másik téveszme, ami részben az elsőben gyökerezik: hogy a „nyugati” jobb, mint a „keleti”. Régi félreértés ez, ami talán a hidegháború alatt csúcsosodott ki, és most, hogy a kínai gazdaság hosszú ideje bizonyítja a működésképességét, új mítoszokat kell gyártani, meg beizzítani a kereskedelmi háborút, hivatkozni biztonsági kockázatokra és így tovább.

Ugyanez folyik a romániai belpolitikában is: az AUR jelenségéről írtam már, ellensúlyozva azokat a megközelítéseket, amelyek már megint nem láttak mást a párt mögött, mint a ruszkikat.

Hát mi más is állhatna mögöttük, mint a Nagy Másik, az Ősellenség? Ha nem ismételgetik az „elemzők” ezeket az összeesküvés-elméleteket maguknak és lelkes közönségüknek, akkor szembe kellene nézniük a valósággal: hogy sosem volt igaz a felépített mítosz az Európai Unióról mint igazságos piacról, Románia benne levő helyzetéről, a kilátásokról, a mozgástérről, a „szabadpiac” csodáiról és így tovább.

Az 1989-es forradalmat követően eladott mesék pedig nem igazán tartják magukat: láthattuk, hogy 68 százalék leiratkozott már, és a maradék 32 százaléknak is csak töredéke hisz ezekben. Egy kormánykoalícióra futotta belőle, de ez nem hosszútávú győzelem, és legitimációja is alig van. Ráadásul, amíg nem a többség érdekeit szolgálják, addig a hamis prófétáknak terepet adnak a felemelkedésre: legyen szó oltásellenességről vagy szélsőjobboldali pártokról. Az AUR sikere a bizalmatlanságban rejlett, nem abban, hogy az amerikai propaganda mellett az orosz is jelen van a romániai közbeszéd egy kis szegletében.

A ruszkizás nem hatékony védőoltás az ilyen problémák ellen, legfennebb placebo. Egy nagy és tiszta tükörre van szükség, amelyik reflektál a globális kapitalizmus szerkezeti egyenlőtlenségeire, és nem a dicshimnuszokat visszhangozza egyik rajongótól a másikig, nem merül ki üres nyugatozásban és olcsó rasszizmusban. Az érme két oldalát látjuk tombolni: az egyik oldalon a migránsozás és nacionalizmus, a másikon a felszabadult ruszkizás.

A többség pedig valós képviselet nélkül maradt.