Már a 2020-as parlamenti választásokon szerzett, 9 százalékot meghaladó voksaránya is meglepetés volt, azóta kisebb-közepesebb amplitúdójú kilengések után megduplázta szimpátiaindexét, és már egy esztendeje stabilan ott van az ország három leginkább jegyzett politikai aktora között. Az AUR-sztori többet érdemel, mint egy véleménycikk, mint akár egy cikksorozat – tanulmányozni kellene behatóan és kitartóan a körülötte meg általa kialakult folyamatokat, hogy legalább részben értsük, miért jutottunk ide: nagyjából minden ötödik politikai preferenciával rendelkező hazai állampolgár a George Simion vezette alakulatra pecsételne, „ha a jövő héten lennének a választások”.

Eddig ugyanis a majdnem négy éve alapított párt működését a felszínes kritika, a sablonsopánk és a moralizáló hangnemű értékeléseken kívül aránylag ritkán vették kutatói szándékkal górcső alá. 2022-ben a brit Nature folyóiratban közölt (amúgy meglehetősen felszínes) 14 oldalas tanulmány a politikai diskurzus elemzésére korlátozódik, és ugyan összeveti az AUR egyik főideológusának néhány megnyilatkozását a két világháború közötti legionárius mozgalom frontembereinek fogalom- és szóhasználatával, de nem ad választ a párt felfutására. A legionárius fasisztoid retorikát tetten érő 2022-2023-as jelentésében az Elie Wiesel Intézet mintegy féltucat alkalommal dokumentálta, hogy az AUR politikusai a parlamentben és egyéb nyilvános fórumokon a gyűlöletbeszéd klasszikus elemeit, motívumait használták felszólalásaikban.

Van itt pár adat, aminek olvasata értelmezési keretet nyújthat a Románok Egyesüléséért Szövetség szerepének kibontásához: a 22 országra kiterjedő diaszpórabeli hálózata – ezen belül meg Olaszországban és Spanyolországban tarolt a 2020-as voksoláskor, honi terepen meg ott a leginkább beágyazott, ahol a Román Ortodox Egyháznak is erős a jelenléte: a múltkori parlamenti választásokon 13-14 százalékos eredményt könyvelt el Suceava, Konstanca, Botoșani, Neamț és Vrancea megyében. Kérdés, hogy miként lett a szeptember végén rendezett helyhatósági választásokon még igen szerényen szereplő, országos viszonylatban 1 százalék alatt teljestő AUR-ból (három polgármester és 79 helyi tanácsosi mandátum) két hónap múlva az ország negyedik helyezett parlamenti pártja. A válasz a kampányban, a két választás tétje és jellege közötti különbségben rejlik. Részben.

Ha az üzenetre fókuszálunk, a párt honlapján közzétett 15 pontos kormányzati programvázlat alapos tanulmányozása alig vesz igénybe szűk félórát; néhány, csemegének is beillő tétel: a poliklinikák visszaállítása – minden 25 ezer lakosra jutna egy, bizonyos időintervallumban ingyenes lakhatás a négygyermekes családoknak, az iskolai egyenruha bevezetése, Dubaj példájára turisztikai célt szolgáló mesterséges szigetek és félszigetek létesítése a Fekete-tenger partvidékén, 1 millió hektár erdősítés 10 év alatt (csak a miheztartás végett: jelenleg 7 millió hektárnyi erdős felületünk van), 1 lejért meghirdetett házak az elnéptelenedett vidéki térségekben. Emellett jelenleg több programot futtat az AUR, a leglátványosabb a párt színeiben pompázó mobilkórház-karaván. (Amelynek stációit listázva megint közelebb kerülhetünk a vidéki-kisvárosi célközönség geográfiai – és nem csak – paramétereihez.)

Ki és hogyan válik AUR-követővé, ezt a folyamatot talán a legbonyolultabb nyomon követni. A felmérések ugyanis csak a helyzetképet rögzítik az időtengely bizonyos pontján. Az AUR választói profilját firtató kutatást érdemes viszonyítási alapként kezelni, de a jelenség mélyrétegeinek felfedésére például elégtelen az adatsor, amelyből kitűnik, hogy a 57%-os értékével „legmaszkulinabb” hazai párt, arányaiban több érettségi és felsőfokú diplomás voksolója van, mint a PSD-nek. Árnyalja a képet az Avangarde-nak az a felmérése, amelyet rögtön a 2020-as parlamenti választások után tettek közzé, és amelyből az is kiderült, hogy a 2018 októberében a családról kiírt referendumon résztvevők és igennel szavazók tábora – pár megyét leszámítva – kongruens a két évvel későbbi AUR-voksolók tömegével.

Mégis, honnan ez a 20 százalék körüli támogatottság, amely, ha lefele kerekítenénk is a fluktuációt, legalább 15-16 százalékos lenne, ami az előző választásokhoz képest minimum másfélszeres „növekményt” jelentene. Ezzel az AUR úgymond kimagaslik a többi hazai –stagnáló, vagy lejtmenetben levő – politikai alakulat közül.

Rendszerellenes (kontra elit, mainstream és EU), szolgálatos lázadóként, az AUR térnyerése bizonyos fokig az USR parlamenti/kormányzati szereplésének tudható be: a Dan Barna/Dacian Cioloș, majd Cătălin Drulă által vezetett formáció erózióját a párt belharcain kívül a meglévő politikai berendezkedésbe való betagolódás okozta, amelynek következtében az USR alaposan veszített kontestáló, kritikus álláspontjának hitelességéből. Ebbe a hiátusba nyomult be az AUR – vélik a belpolitikai életet elemző, értékelő kommentátorok. Ez is csak részben igaz; az állam teljes intézményrendszerének fokozatos, kitartó eróziója kellett ahhoz, hogy George Simion hívei ilyen mértékben gyarapodjanak. Olyan közegben, ahol a kormányzás nem hatalomtechnikai és adminisztratív kérdés, hanem ügyeskedéseken, háttérbeli egyezségeken és klientúraépítésen (ergo jórészt kontraszelekción) alapuló tevékenység, ahol a törvényhozás nem a minél kiszámíthatóbb jogi környezet kialakítását, hanem a pártok és frakcióik közti napi szintű csörtékre degradált bozótharcot jelenti, ahol az államfői hivatal képtelen felülemelkedni egykori sérelmeken, nincs középtávú víziója, gyakran késve és erélytelenül reagál válsághelyzetekre, nos, ebben a kontextusban van esélye a frusztrációk hatványozódásának. Az átfogó keretet a világjárvány–gazdasági válság–háborús idők triásza szolgáltatja – ez a válságsorozat, mint általában a krízisek, igen hasznos táptalajt szolgáltat a szélsőséges diskurzusoknak és akcióknak.

Mivel az AUR-szavazó profiljához 41 éves átlagéletkor dukál, nem lehet a képlet megfejtését csak az egykori PRM, PUNR, PP-DD, PNG-CD továbbélésével indokolni. Ha abból az alaphipotézisből indulunk ki, hogy minden társadalomnak eleve van egy bizonyos 5-10 százalék közötti szegmense, amely szélsőséges vagy radikalizálódásra hajlamos, akkor javában el kell kezdenünk a kutakodást a további 5-10 százalék eredetét kiderítendő. Kvantifikációs gondjainkat nem enyhíti az a valószínűsítés, hogy az AUR-nak sikerült a szintén minden korban meglévő bizonytalanok egy részét becsatornázni. Ehhez jönnek még a nagy pártokból kiábrándultak-ebrudaltak, illetve az elsőszavazók nemzedékének bizonyos hányada.

Az ukrajnai háború kitörése nem befolyásolta érdemben a párt online-diskurzusát, amint ez kiderült egy friss tanulmányból. A Fb-posztolások elemzéséből kiderült, hogy Simion harsányabb hangnemet, direktebb EU- ellenes kritikát fogalmaz meg, mint pártja, és bármily meglepő, még mindig téma az oltásellenesség. Az Unió nem önmagában kifogásolandó az AUR diskurzusa szerint, hanem a hozzá való viszonyulás, a honi elit úgymond szolgalelkű magatartása az egyik legfontosabb refrén. És persze minden, amit az EU ránk erőszakol: az LMBTQ, a multikulti, a marxista beütések, a tradíciót felhígító tendenciák; innen már csak árnyalatokra van a xenofóbia és fasisztoid diskurzus.           

Mi a teendő hát az AUR-szerű jelenségekkel – az alakulatot izolálni kötelező első lépés, de korántsem elegendő. A jelenlegi törvények lehetőségeit kihasználva fellépni a gyűlöletbeszéd vagy az uszítás bármely formája ellen szintén egyértelmű és elengedhetetlen (még akkor is, ha már kiderült, a hatóságok rendszerint nem sietik el az intézkedéseket). A nemzetközi fórumokon való kritika és elítélés ismét rendelkezésre áll, de ugyancsak korlátozott a hatékonysága. Kampányban, de nem csupán a botrányok kiaknázása (mint például büntetett előéletű és befutó helyre került jelöltek, korrupcióba keveredett tisztségviselők, szexuális erőszak gyanúja a nyári egyetemen, további belső feszültségek) akár vissza is üthet, mert akár mártírként tüntethetik fel az AUR-t, ami fokozhatja a párthoz lojális rétegek eltökéltségét. Az eddigi honi tapasztalat azt mondatja, hogy a szélsőséges politikai erők pályaívének sajátos dinamikája van: megjelenésük, felfutásuk, majd csúcskorszakuk után a „fennsíkra” jutnak, onnan meg óhatatlanul lefele tart az irány, végül a beolvadás, az eljelentéktelenedés vagy a perifériára való sodródás következik. Ezzel nyugtatgatni magunkat meg a köz véleményét minimum álságos viszonyulás. Mert közben látni kell, hogy az AUR további tartalékokat képes mozgósítani: legutóbb éppen Corneliu Vadim Tudor nagyobbik lányát nyerte meg a párt ügyének, és nem kizárt, hogy mikropártok és lokális, de vehemens mozgalmak is besorolnak a szuverenista, vallási fundamentalizmussal és sajátosan nemzeti tradicionalizmussal magát reklámozó párt mögé.

A jövő évi első urnás megmérettetésen, ha az eddigi trend érvényesül, az AUR vélhetően teljesíteni fogja az EU parlamentjébe való belépés feltételeit, és ezzel már nemzetközi térfélen is lesznek legitimizált képviselői. Kérdés, hogy Európa maga felrezzen-e, mekkora lesz az (ultra)jobbra tolódás, és a paletta szélének töredezettségében hol leli helyét az eddig csak mértékkel elfogadott AUR.

(Nyitókép: Facebook/George Simion)