Orbán Viktor tusványosi beszéde, főként az első pillanatokban, nem csupán a román nacionalistáknál, de a józanabb román értelmiségieknél is kiverte a biztosítékot. Érthető okokból.

A világos, mesterien felépített és – számunkra, a konzervativizmussal is rokonszenvező magyarok számára − minden fontos vonatkozásban meggyőző beszéd a nyugati mainstream beszédmódhoz igazodott román fül számára nemcsak idegennek, de egyenesen rémisztőnek tűnhetett.

Ha ugyanis Orbán Viktornak igaza lenne, a román politikai elit – ezúttal − rosszul mérte fel a világpolitikai esélyeket. Rossz oldalra állt. S nemcsak rövid, de hosszú távon is. Már pedig ez egy igazi román hazafi számára több mint katasztrófa... 

Eddig a román nacionalisták küldöztek bennünket vissza Ázsiába. Ha Orbánnak, egészen pontosan: jobbára nyugati forrásainak igazuk lenne, előbb-utóbb Ázsia fog ránk telepedni. Az új világhatalom, az egykori (és − még mindig − mai) nyugati elfogultságokat reprodukálva, irántunk, magyarok iránt lehet majd „jó értelemben” elfogult. Ráadásul Románia – Besszarábia visszaszerzésének reményében − túlságosan is elkötelezte magát Amerika mellett.

Visszatáncolni szerfelett nehéz lenne. Persze határrevíziókról már nem igen lehetne szó. Legfeljebb területi autonómiákról. De azt a magyarok Kínától sem nagyon remélhetnék, hiszen Kína, ha területi vagy akár kulturális autonómiák mellett állna is ki, önnön nemzeti-homogenizációs törekvéseinek mondana ellent...

És valóban. A későbbiekben mintha a román szorongások is enyhültek volna némileg. Ráadásul − nyugati vádak ide vagy oda − a magyar társadalom sem túlságosan lehetne elragadtatva egy kínai vétetésű demokráciától. Ahhoz mi, magyarok azért mégiscsak túlontúl európaiak vagyunk.

A románok is úgy vélhetik: egyelőre okosabb a magyarokkal való viszony normalizálására építeni. Hiszen Magyarország Európa-tanácsi elnöksége alatt a schengeni csatlakozásban is segítségére lehet Romániának. Igaz, kezdetben a román kommentátorok inkább Magyarország zsarolási potenciáljáról elmélkedtek. Pedig efféle Orbán szövegéből még a legnagyobb rosszindulattal sem volt kiolvasható. Belemagyarázni persze sok mindent lehetett. Hiszen Ukrajnával, illetve Svédországgal kapcsolatban Magyarország tényleg élt vétójogával, vagy legalábbis meglebegtette azt. De zsarolásról egyik esetben sem lehetett szó. Ukrajna esetében Magyarország pusztán a magyar kisebbség ellen elkövetett visszaéléseket igyekezett megfékezni, a Svédországéban pedig a Magyarországról terjesztett megalapozatlan vádak felülvizsgálatára szerette volna rávenni a svéd médiát és kormányzatot. Románia esetében egyik visszaélés esete sem forog fenn, legalábbis az előző két államhoz hasonlítható mértékben.

A másik vád, miszerint Orbán gúnyt űzött volna Romániából, amikor a külügy valóban minősíthetetlen átiratát ironikusan ismertette, szintén megalapozatlan. Az átirat ugyanis a román érzékenységre hivatkozva annak akarta elejét venni, hogy a mi kisebbségi érzékenységünkre valóban sérelmes tényeket − például az autonómia-igények érdemi indoklás nélküli elutasítását − szóba hozza.

Szóba hozta. S tette mindezt korántsem valamiféle románellenes agresszivitással, hanem humorba csomagolva. Sajnos a román közbeszéd a humorra vonatkoztatva is fenntartja magának a jogot a kizárólagosságra. A humor és főként az irónia a román kultúrában is inkább az önvédelem, mintsem az öngyalázás eszköze. A román értelmiség, ha Caragialét képes elviselni, Orbán Viktort is akadálytalanul elviselhetné.

A kizárólagosságigényre alapozott nacionalizmustól idengenkedő román értelmiség számára jóval sokkolóbbak lehettek volna azok a cselekedetek, amelyeket a román nemzeti lobogók árnyékában az agresszíven magyargyűlölő ámbár (az adott helyen és időpontban kisebbségi) gyülekezet a romániai magyarság és Magyarország ellen elkövetett. Egyébként egészen bizonyos, hogy ezek az ortodox román hazafiak könnyebben szót értenek majd Hszi Csinping demokratáival, mint Orbán Viktor, aki beszédében sem Kínát istenítette. Ha az ötezer éves kultúra említésétől eltekintünk, hiányzott a szövegből mindenféle minősítés. 

Ha Orbánnak tényleg igaza lenne is, inkább neki lehetne félnivalója a kínai világhatalomtól, mint Funar örököseinek.

(Nyitókép: Beliczay László)