Ciucă Orbán tusványosi beszédéről: kielégítő volt Kelemen Hunor magyarázata

A kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére, megteremtve a feltételeit „a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének” – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő.

Sinaián tartott sajtótájékoztatóján a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke elmondta: a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt. Kelemen Hunor a koalíciós partnerekkel közölte azt is, hogy Orbán Viktor beszédének voltak olyan kifogásolt elemei, amelyeket árnyaltan kell kezelni, és ezekre a későbbiekben magyarázatot ad – tájékoztatott a kormányfő.

„Ami a fontos, és amit szerintem kommunikálni kell: a megbeszéléseinkből világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől (...) Olyan magyarázatot adott, ami jelenleg lehetővé teszi számunkra a politikai stabilitás fenntartását és a koalíció működését” – mondta Nicolae Ciucă.

Klaus Iohannis július 29-én bírálta Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn tett kijelentéseit. Az államfő azt nyilatkozta: „súlyos hiba és elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú európai közjogi méltóság a fajelméletre épülő beszéddel lépjen a nyilvánosság elé”. Szerinte az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kell az álláspontját ebben a kérdésben, mivel több politikusa részt vett és tapsolt a tusnádfürdői eseményen.

Kelemen Hunor aznap az Agerpresnek kijelentette: nincs ok koalíciós válságra, az RMDSZ ugyanis eleget tett partnereivel szemben vállalt kötelezettségeinek, Orbán Viktor pedig nem Romániáról és nem a román hatóságokról beszélt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A magyar kormányfő beszédét követő tapsról azt mondta, nem lehet megakadályozni, hogy a tusnádfürdői közönség tapsoljon a tisztelet jeléül vagy más megfontolásokból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?