banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Klaus Iohannis élesen bírálta Orbán Viktor beszédét és az RMDSZ-től magyarázatot vár

Élesen bírálta Klaus Iohannis államfő Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédét, és arra kérte az RMDSZ-t, hogy tisztázza az elhangzottakat, miután a Szövetség több politikusa is jelen volt és megtapsolta a beszédet.

Iohannis Maia Sanduval, a Moldvai Köztársaság elnökével közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre fejtette ki álláspontját. Szerinte Orbán Viktornak a fajkeveredésről szóló kijelentése „súlyos, megengedhetetlen tévedés” volt.

A román államfő kijelentette, nyomást gyakorolt az RMDSZ vezetőire, hogy nyilvánosan mondják el, egyetértenek-e Orbán Viktor kijelentéseivel, majd elmondta, hogy a Szövetség jelenlévő politikusai „meg is tapsolták” a magyar miniszterelnököt Tusnádfürdőn.

Fotó: Presidency.ro

„Az RMDSZ részéről nyilvános tisztázásra van szükség, mivel az RMDSZ vezetőségének és minisztereinek jelentős része jelen volt ezen az eseményen. Meg kell majd magyarázniuk, hogy egyetértettek-e az általuk megtapsolt beszéd tartalmával, ami rendkívül bonyolult lenne, vagy nem értették, miről van szó, és általánosságban megtapsolták a szereplőt. Bármi legyen is a magyarázat, annak léteznie kell, és a koalícióban tisztázó vitát kell folytatni” – mondta az államfő.

„Másrészt senki sem akar kormányválságot okozni azért, mert egy külföldi méltóság rosszul beszélt. Nem tehetünk úgy, mintha ezeket a dolgokat nem mondták volna ki, mint ahogy azt sem tehetjük, hogy ezeket a dolgokat nem tapsolták meg” – jelentette ki Klaus Iohannis.

Hozzátette: „Igaz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időközben Bécsben megpróbálta valahogy visszavonni vagy átértelmezni a kijelentéseket, ez annak a jele, hogy felismerte, ez nem működik az EU-ban. Nem az én feladatom, hogy politikai vagy szónoki leckéket adjak, de nem tehetek mást, mint hogy egyértelműen elhatárolódom az ott elhangzott gondolatoktól.”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak adott interjújában csütörtökön kifejtette álláspontját a 31. Bálványosi Nyári Szadegyetemen és Diáktáborban a hétvégén elhangzott miniszterelnöki beszédről. Szerinte bármilyen mondatot kontextualizálni kell, „másképp a legjobb szándék mellett is félre lehet értelmezni, arról nem is beszélve, amikor valaki szándékosan félre akarja értelmezni és a saját véleményét vagy előítéleteit akarja a félreértelmezés által erősíteni. Ma amúgy is nagy divat, hogy minden mélyebb, árnyaltabb gondolkodás nélkül lefasisztázzuk, lerasszistázzuk azt, aki nem ért velünk egyet, vagy nem egy hangon beszél velünk.” Hangsúlyozta: ha a szövegkörnyezetből kiragadunk egy mondatot, akkor bárkinél szinte bármit be lehet bizonyítani.

„Orbán Viktort nagyon rég ismerem, volt alkalmam többször is hosszasan beszélni vele sok mindenről, és határozottan merem állítani, hogy Orbánban egy csöppnyi rasszizmus nincs, és ezeket a vádakat a szokásos vádaskodásnak tekintem” – fogalmazott Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?