Úgy tekintenek az emberek a politikai csúcstalálkozókra, mintha azok nagy sportesemények lennének. Nem azok. Ha a sport esetében helyes mérhetetlen lelkesedéssel a kiválasztott csapatnak drukkolni, addig a politikai csúcstalálkozókat józan ésszel kellene megközelíteni. Bármennyire is nehéz.

Donald Trump bejelentette, hogy két hét múlva Budapesten találkozik Vlagyimir Putyinnal az orosz–ukrán béke lehetőségeiről tárgyalni, és Orbán Viktor lesz a rendezvény házigazdája. Most a sportdrukker típusú, politikailag ilyen vagy olyan irányba elfogult honpolgár vagy az egekig ugrik büszke örömében – ugyebár, hogy milyen jók és nagyok vagyunk! – vagy ellenkezőleg, keserű letargiában omlik a padlóra, azt nyöszörögve, hogy „kell ez nekünk?” Mindkét hozzáállás helytelen, és szögezzük le, mindegy hogy ugrálunk vagy siránkozunk, nem rólunk szól ez a történet.

Miért éppen Budapesten? Ha egyáltalán létre is jön a találkozó, ez már az x-edik lesz a sajnos mindeddig eredménytelen békecsinálás sorában, de tény, hogy Budapesten mindkét világvezér, Trump és Putyin mint szívesen látott vendég egyaránt jól érezné magát. Adjuk meg most a politikai-sportdrukkereknek ami jár nekik: köztudott, hogy Orbán Viktor szívélyes viszonyt ápol Trumppal, népnyelven „szereti” az amerikai elnököt, míg Putyinnal kiváló üzleti kapcsolatokat ápol. Hogy kit szeret Trump meg Putyin? Senkit nem szeretnek. Pontosabban Trump csak önmagát szereti, míg Putyin a birodalmi, cári hatalmába szerelmes. Ami pedig az ellenszenvezők, „Na, ná, hogy Budapest!” felkiáltását és Orbán Viktor Putyin trójai-falova minősítését-minősítgetését illeti, elismerjük, hogy mi lovas nemzet vagyunk, de reményeink szerint nem vagyunk falovas nemzet. Angéla Merkel legutóbb is megmondta. És Zelenszkij? Hogyan érezné magát Budapesten? Sehogy, mert őt meg sem hívták, ha meghívnák sem menne el, mert ismerjük be, senki nem megy oda, ahol nem szeretik. Persze, orosz–ukrán béketeremtésről az ukránok és európai szövetségeseik meghívása nélkül teljesen fölösleges beszélni. Akkor pedig miről szólna a lehetséges csúcstalálkozó?

Budapest kiválasztása azért is érdekes, mert a tettesek visszatérnének a tett helyszínére: az Ukrajna területi integritását és állami szuverenitását – atomtölteteiért cserébe! – 1994-ben garantáló Budapesti Memorandumot aláíró nagyhatalmak térnének vissza békecsinálásra, beismerve ezzel, hogy aláírásuk és szavuk semmit sem ért. Ha így volt ez a harminc évvel ezelőtti, valóban békére törekvő, ezáltal „a történelem végére” került világban, mitől lenne a találkozó hiteles a mai, sokkal konfliktusosabb helyzetben, mikor még a legdemokratikusabb társadalmak is, de a teljes világ az erőszakos autoritás irányába mozdult el? Az optimisták persze azt mondhatják, hogy a budapesti találkozóval Trump és Putyin ki szeretnék köszörülni a csorbát és helyrehozni a kapitális hibát. Valóban optimisták.

Miért éppen két hét múlva? Mert Trumpnak minden két hét, egyszerűen ez az elnök szavajárása. Trumpnál a két hét nem időt, hanem valamiféle attitűdöt, óvatos wishful thinkinget, vágyat jelent. A YouTubon érdekes összeállítások vannak nagy számú „két hetes” bejelentéseiről. Aztán volt ami két nap után bekövetkezett, a legtöbb pedig soha. Külön kiemelendő, hogy a Trump által Putyinnak adott összes határidő, kivétel nélkül állandóan kitolódik és senki soha nem tartja be.

Miért ne lehetne siker a budapesti találkozón? Képzeljük el: Trump és Putyin két hét múlva bejelenti az ukrán–orosz békét! Vagy tűzszünetet. Vagy békét. Vagy tűzszünetet. Nem véletlenül írom így, hiszen így megy ez amióta Trump visszatért a Fehér Házba. Megy a huzavona, de a feleknek egyszerűen nem érdekük a komoly béketárgyalás, legalábbis nem annyira, hogy saját maguk komoly áldozatokat hozzanak érte.

Ha néhány napja Gázában sikerült (!) az izraeli–hamász tűzszünetet megkötni, miért ne sikerülhetne két múlva valami hasonlót az oroszok és ukránok között elérni? Ismétlem, az orosz–ukrán konfliktus esetén Trump még nem jutott oda, hogy valóban érdekelt legyen, és komolyan fellépjen, ellenkezőleg! Az orosz–ukrán konfliktus esetében Trumpnak „csak” a hitelessége sérült – az elnökválasztási kampányban egyetlen nap alatt békét ígért! –  de érdekei nem sérültek. Trump és az USA a háború révén hatalmasat profitál: az európai önkéntes vagy kikényszerített fegyver- és energiavásárlások kiapadhatatlan mannát jelentenek Trumpnak, nem siet ezt a hatalmas üzleti lehetőséget felszámolni. Gáza esetében sem sietett, szeme láttára alakult ki és zajlott a palesztinok genocídiuma, vízválasztó volt viszont mikor Netanjahu megbombázta Katar fővárosában, Dohában a Hamász-vezérkar tanácskozását! Ekkor mondta ki Trump, hogy ebből elég, hiszen Bibi (Netanjahu) engedetlen viselkedése miatt rámegy az egész Közel-Keleten az elnöki reputációja! Csak nem rég kapott ajándékba Katartól egy 400 milliós luxusrepülőt, melyet az új Air Force One-nak építenek át, mit mond hát az Arab Világ, Trump képtelen a szövetségeseit az izraeliektől megvédeni? Ezért és a béke Nobel-díjra vágyakozva az elnök végre határozottan és eredményesen lépett! Ez az eset jól mutatja, hogy ha Trump valóban akarná, békét tudna teremteni Ukrajnában, de még mindig csak beszél, békeszólamait pufogtatja, eljátssza a béke bajnokát, de nem érdekelt a cselekvésben.

Lesz-e két hét múlva Budapesten Trump – Putyin találkozó? Mindent figyelembe véve, bármit mond is Trump, én arra hajlok, hogy nem lesz, de azt kívánom adná Isten, hogy legyen, és ha már lesz legyen is valami eredménye…

(Nyitókép forrása: npr.com)