Miért is ne, ilyen még úgysem volt – gondolta Vlagyimir Vlagyimirovics, és okos fejével biccentett: alig észlelhető moccanására újabb tízezer katona lódult meg a határ felé, lelkükben remény, ereikben adrenalin és… vodka. Mert megint beelőztek a ruszkik, a több mint harminc évvel oly harsányan hazaküldöttek fiai itt toporognak Európa tövében. Mire ocsúdnánk egykori táborlakókként, Misa, Szergej meg a többiek gyakorlott mozdulattal betárazzák a fegyvereket, s fesztivált kiáltanak, mert úgy vélik, kivárták, s különben is ideje van a farsangi tréfának.

Ezen már a Szentatya imaoffenzívája sem segít, a diplomaták csörtéje ugyan még nem zárult le, de egyre kevesebb az érvek, a tárgyalási technikák mozgástere. Még tiszta szerencse, hogy kilenc nap múlva lángra lobban az olimpiai jelkép Pekingben, s ha addig nem jön közbe  valami „provokáció” – például kelet-ukrajnai oroszokat nem ér nyilvánvalóan vérlázító inzultus, amire csakis keményen és azonnali válasszal lehet replikázni, az arányos válaszcsapás elvének betartásával –, tehát ha február negyedikéig nem kérik oly tenyérbemászóan a pofont az ukránok, és sikertelenül pukkanna el egy, az orosz kém- és diverzánsfőosztály által előregyártott drámai pillanat, tova huszadikáig kapnak haladékot a felek: Putyinék, hogy még több egységet gyömöszöljenek az övezetbe (alaposan kiépítsék a hadtápot, a flotta egységei is eljussanak a Földközi-tengerről a Fekete-tengerre, és felsorakozzanak például Odessza előtt), Bidenék, hogy további fegyverszállítmányokkal srófolják Kijev hadimorálját, és a most bejelentett 8500 fős erősítésen túl még egy adag katonát helyezzenek készenlétbe.

A sakkban a sikert a betéve fújt recept és a pillanatnyi ihlet adta formabontás sikeres ötvözete szavatolja: Garri Kimovics Kaszparov, az egykori sakkvilágbajnok stílusa javában hajazott erre a kombinációra, de a nagymestertől aligha kérne tanácsot a Kreml, az örmény-zsidó sakkzseni ugyanis már 2008-ban a Másik Oroszország nevű alakulat elnökjelöltjeként éppen Putyin egyik ellenfelének számított, 2013 óta pedig önként vállalt emigrációjából támadja az egyre magabiztosabb autokrata rezsimet.

Tágabb kontinentális térségünkben kultúrája van a ruszofóbiának, íme a frissen harmatozó alkalom ezt a tradíciót újabb fordulattal gazdagítani; a finnek megvívták a maguk harcait, és semlegességbe burkolózva figyelik, bizonyára sokatmondó hümmögések közepette, a fejleményeket, a svédek a téli letargiát lerázandó apró kis hadműveleteket vezényeltek le egy stratégiainak vélt szigeten, a baltiak már csak tudják, milyen az, farkasszemet nézni hajdani birodalmi patrónusukkal, a maguk módján és erejével szintén a vártán állnak, a lengyel–orosz viszony századokon át hullámzó dinamikájából könyvtárnyi szakmunkát lehetne sorolni, mint ahogyan az ukrán–orosz kapcsolatnak sem kedveztek a sztálini idők. Lejjebb haladva a térképen Románia következik; hiába adta Kiszeljov (Kiseleff) gróf az első alaptörvényt Органический регламент címen az akkor még két különálló fejedelemségként fungáló Duna-menti államocskáknak, s ezzel a modernizáció és a szervezettség első fuvallatait gerjesztette e tájakon, hiába, hogy Mária román királyné közeli rokonságban állt a Romanovokkal, és szintén keveset nyom a latban, hogy Nichita Stănescu, a költőfejedelem anyai nagyapja nem más, mint a Nagy Októberi Forradalom elől ide menekülő Cserjacsuhin tábornok – a birodalmi reflexek ellen berzenkedő honfikeblekből folytonosan kitermelődött a nyomasztó ruszki fölény miatti nemzeti frusztráció váltakozó intenzitású diskurzusa. Most mintha Bukarest jobb szeretne megint semleges lenni, akár az első és második világháború kezdetén, de köti őt az észak-atlanti szövetségbeli tagság, a magyar diplomácia meg Budapest geopolitikai helyzetét túllicitálva pitteg-pattog ott középen, vagy amit annak képzel éppen; merthogy a mostani helyzetben egyre kevésbé értelmezhető, ha nem éppen nonszensz az, hogy közép….

Mindezek függvényében nem tűnik meredek értelmezésnek a folyvást alakuló helyzetről azt gondolni, hogy súlyos, de „megnyugtató”, hogy vannak még fokozatok; Vologya kihízta a spájzot, a szalonban inkább csasztuskákat rikoltozna, mint holmi polgári klimpírozásra kortyolná a teát, csakhogy még nem jött el a desszert ideje. Addig is pengeszája ridegen elhúzódik, már majdnem mosoly: ha feliratos lenne a film, amelyben felváltva nézők és szereplők volnánk, hát ez a szöveg villanna be éppen: Zselájú vám szvjévó hárosévó!

(Címlapkép: s3-eu-west-2.amazonaws.com)