Scholz és Macron szerint Oroszország nagyon megfizetne az Ukrajna elleni támadásért

Fotó: Agerpres/EPANagy árat kellene fizetnie Oroszországnak azért, ha agresszióra vetemedne Ukrajna ellen - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden Berlinben.

A német kormányfő és a francia államfő a megbeszélésük előtt tartott közös tájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország és Franciaország a legteljesebb mértékben szolidáris Ukrajnával.

Olaf Scholz az ukrán-orosz határ térségében zajló orosz csapatösszevonással kapcsolatban kijelentette: elvárják Oroszországtól, hogy tegyen „egyértelmű lépéseket” a feszültség csökkentésére. Emmanuel Macron azt hangsúlyozta: Oroszország „destabilizáló erőként” tevékenykedik Európa keleti térségében, Franciaország, Németország és szövetségesei viszont a legnagyobb éberséggel figyelik ezt a tevékenységet. Mint mondta, egész Európa és összes szövetségese egységesen kiáll Ukrajna mellett, és Oroszország azonnali válaszlépésekkel számolhatna, ha támadást indít. A lehetséges intézkedések előkészítése már el is kezdődött. Ugyanakkor soha nem szabad megszakítani a párbeszédet Moszkvával - fejtette ki a francia elnök, ismertetve, hogy pénteken telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Olaf Scholz és Emmanuel Macron egyaránt a kelet-ukrajnai válság tárgyalásos rendezésének fontosságát emelte ki azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, hogy kívánják-e követni a feszültség miatt a NATO támogatására 8500 katonát készenlétbe helyező washingtoni vezetés példáját.

Olaf Scholz ugyancsak kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy Németország miért nem támogatja fegyverszállításokkal Ukrajnát. Hangsúlyozta, hogy Németország sokat tett Ukrajna gazdaságának és demokratikus berendezkedésének erősítéséért, és az ukránok tudják, hogy számíthatnak Németországra. Ugyanakkor Németország kormánya továbbra is tiszteletben tartja azt a történelmi okokból érvényesített alapelvet, hogy német gyártók nem értékesíthetnek élet kioltására alkalmas fegyvereket háborús vagy háborús feszültséggel sújtott térségben.

Kapcsolódók

Kimaradt?